Vágólapra másolva!
Eddie Hall néhány napja azzal került a címlapokra, hogy ő lett az első ember, aki megemelt 500 kilót. A 28 éves angol sportembernek az a célja, hogy megnyerje a világ legerősebb embere versenyt, utána pedig visszavonul, legalábbis ettől a sportágtól. A BBC-nek adott interjút a világ egyik legegészségtelenebb sportjáról.

Milyen érzés volt felemelni 500 kilót?

Szenzációs, nem is igazán tudom leírni ennél pontosabban. Az elmúlt egy évben kőkeményen csak ezért a néhány másodpercért dolgoztam.

A világrekord:

A rekord után összeesett, a közönség a legrosszabbra gondolt. Mi történt?

Miután elengedtem a súlyt, leesett a vérnyomásom. Ez túl gyorsan történt, így összeestem. Olyan, mint amikor hirtelen kipattansz az ágyból, vagy egy nagyobb futás után megszédülsz. Teljesen normális az, hogy ha súrolod az emberi test határait, akkor a szervezeted egyszer csak elkezd védekezni.

A rekordom után csupán két napot pihentem, és máris mentem vissza az edzőterembe. Ez a világ könyörtelen. Mindennap korán kelek, kardiózom, úszom, vagy úgynevezett erősember-edzést végzek, ami

gumidobálásból, autóhúzásból és más dinamikusabb gyakorlatokból áll.

Aztán folyamatosan eszem és iszom, hogy felkészüljek a délutáni edzésemre, az általában háromkor vagy négykor kezdődik, és négy órán keresztül edzek, este tízkor kerülök ágyba.

Névjegy: Eddie Hall

Becenév: A Szörny
Született: 1988. január 15., Newcastle, Anglia
Magasság: 190 cm
Súly: 172 kg
Felhúzásban egyéni legjobbja: 500 kg (világrekord, 2016)
Fekvenyomásban egyéni legjobbja: 300 kg
Legjobb eredményei az erős emberek versenyén:
- Nagy-Britannia legerősebb embere (2014, 2015, 2016)
- az Egyesült Királyság legerősebb embere (2011, 2012, 2013, 2014, 2015)
- Anglia legerősebb embere (2010, 2011)
- Európa legerősebb embere versenyen 2. (2013, Magyarország)
- világ legerősebb embere versenyen 4. (2015)

Mennyit eszik?

Naponta hétszer eszem. Ugyanúgy diétázom, mint mások, csak nagyobb adagokban. Például valaki egy tál zabkását eszik meg egyszerre, én pedig egy vödörrel. Egy rosszabb napon körülbelül 7 ezer kalóriát viszek be, egy jobb napon pedig akár 12 ezret is.

A második reggeli: öt tojás, 250 g joghurt, 400 g eper, málna és áfonya, bcca-ital Forrás: Facebook/Eddie Hall

Foglalkozott valaha ennek a sportnak a veszélyeivel?

Húszéves korom óta folyamatosan pakolom magamra az izmot, úgy érzem, hogy mostanra értem el a csúcsot. Tovább már szerintem nem fejlődhetek, de ha szeretném, akkor még húsz évig biztosan tudnám tartani ezt a szintet. Persze tudom, hogy ez nem egészséges,

Nem kényelmes így az élet. Éppen ezért minél hamarabb meg akarom nyerni a világ legerősebb embere címet, visszatérni egy normális méretre, és minél többet lenni a családommal.

Ritkán van ideje pihenni Forrás: Instagram/Eddie Hall

Milyen a családi élete?

Nincs igazán. Pokoli sok időt töltök az edzőteremben, a fizioterapeutánál és az evéssel. Hetente csupán néhány órát tudok lenni a feleségemmel és a gyerekeimmel. Csak egyszer élek, ezért most kőkeményen dolgozom, hogy utána élvezhessem a jövőmet.

Eddie Hall, felesége és első gyermekük Forrás: Facebook/Eddie Hall

Ha tényleg ön lesz a világ legerősebb embere, akkor jöhet a nyugodt élet?

Amikor elérek valamit, akkor azonnal kitűzök egy másik célt magamnak, legyen az súlyemelés vagy ökölvívás. Ha ezt befejezem, akkor szeretném más sportokban is kipróbálni magam, de olyan sportban, ami sokkal egészségesebb az erős emberek sportjánál.