Vágólapra másolva!

Irtózatosan sokba fog kerülni az olimpia

Ismét kénytelenek voltak növelni a 2020-as tokiói olimpia költségvetését, ismerte el Mori Josiro, a szervezőbizottság vezetője.

Japán korábbi miniszterelnöke most kiemelte, hogy a hét ideiglenes versenyhelyszín felépítése az eredetileg tervezett 690 millió dollár helyett – a pillanatnyi állás szerint – 2,6 milliárd dollárba (741 milliárd forint) fog kerülni. Mori kijelentette, a korábbi hanyag számítások miatt alakult ki ilyen jelentős különbség az összegek között.

A szervezőbizottság még nem hozta nyilvánosságra hivatalos becslését a teljes költségvetésről, de elismerte, lényegesen magasabb lesz, mint az eredetileg közölt 3,5 milliárd dollár.

A 2020-as olimpia megrendezését a szervezőbizottság, a tokiói önkormányzat és az ország kormánya közösen finanszírozza. A szervezők közlése szerint több mint 2 milliárd dollárt megtakarítanak azzal, hogy néhány versenyszámnak már meglévő létesítmények adnak otthont.