Kellemetlen történet – megszólalt a lopáson kapott kajakos

Dudás Miklós akció FOTÓ FOTÓ ÁLTALÁNOS FOTÓTÉMA Közéleti személyiség foglalkozása sportoló SZEMÉLY verseny
Milánó, 2015. augusztus 23. A második helyezett Dudás Miklós célba ér a férfi kajak egyesek 200 méteres versenyének B döntőjében a milánói kajak-kenu világbajnokságon 2015. augusztus 23-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Nem számolt a következményekkel, elégtételre vágyott – ezt írta a Facebookon Dudás Miklós. A bejegyzés már nem érhető el.

A Bors írt arról először, hogy Dudás és kedvese, a Magyarország Szépe egyik idei döntőse, leszerelte a lopásgátlót három márkás – összesen mintegy 80 ezer forint értékű – ruháról, az Aréna pláza biztonsági őrei viszont észrevették a lopási kísérletet és hívták a rendőröket.

Azt írja, dühtől vezérelve, meggondolatlanul cselekedett Forrás: MTI/Kovács Tamás

A világbajnok Dudás Miklós a Facebook-oldalán írt arról, miért próbált lopni egy bevásárlóközpont ruhaüzletéből. A bejegyzés már nem érhető el, de itt elolvashatja:

„Kedves Ismerőseim!
Ez az igen kellemetlen történet, amit a média lehozott, részben tartalmazza a valóságot, másrészről viszont a következőket szeretném, ha minden ember tudná.
Minden dolognak van miértje, annak is, amit most én csináltam, még akkor is, ha ez nem mentség arra, ami történt.
A barátnőm és én vásárolni mentünk, ahol betértünk egy áruházba, ahol már a bevásárlóközpontba menet szóváltásba kerültem egy ott dolgozóval, aki gúnyos megjegyzést tett a barátnőm kinézetére. Mindenekelőtt azt tudni kell, hogy a doppingügyem óta eléggé feszült vagyok, nyilván ez érthető, 16 év munkája ment a levesbe, és nagyon fájó dolog itthonról nézni az olimpiát, ez kihatással van a mindennapjaimra.
Visszatérve az előzőkhöz... Hosszas nézelődés után betértünk egy üzletbe, ahol két ott dolgozó személy beszélgetését kaptam el, amiből egyértelműen arra következtettem, hogy rólunk beszélnek, és hangosan nevetnek.
Már az első incidens után feszültté váltam, mivel az eset óta rendszeresek ezek a szituációk.
Ennyi kellett ahhoz hogy a dühtől vezérelve, egy meggondolatlan dolgot tegyek, aminek a célja egyetlenegy volt, a sérelmem elégtétele, és mivel hirtelen döntést hoztam, nem számoltam a következményekkel.
Az üggyel kapcsolatban minden lényeges információt elmondtam, megértem, ha valaki elítéli ezt, de nem könnyű most ebben a helyzetben, amiben hónapok óta élek, mindenre reálisan reagálni. Szép napot!”