Társoldalunk:

Lőrincz Viktor: Soha nem fogom tudni feldolgozni a Rióban történteket

2016.09.06. 13:07

Az olimpián vitatott körülmények között az ötödik helyen végző kötöttfogású birkózó a Digi Sport Reggeli Start című műsorában elmondta, úgy ment fel a szőnyegre a verseny napján, hogy döntőt fog vívni. Az olimpiai bíráskodás azonban nem csak őt fosztotta meg egy éremtől, hanem az egész sportágat kellemetlen helyzetbe hozta.

Lőrincz Viktor a kötöttfogásúak 85 kilós mezőnyében a vigaszágon birkózhtatott a bronzéremért, ahol végül egy utolsó másodpercekben ellene ítélt intésnek köszönhetően kikapott a német Denis Kudlától.

Ahogy a mérkőzés után, úgy Lőrincz ezúttal is elmondta, hogy a német – aki nem egy rossz birkózó – rendre úgy nyeri a meccseit, hogy a mérkőzés nagy részét kivédekezi, majd az utolsó fél, egy percben eljátssza, hogy nagyon szeretne pontot csinálni – valójában esze ágában sincs egy akciót kockáztatni – a bírók pedig megintik a passzívnak ítélt ellenfelét, így Kudláé az utolsó pont, és ezzel a meccs is – Rióban háromszor is így tudott nyerni.

Denis Kudla (pirosban) és Lőrincz Viktor a riói bronzmeccsenForrás: AFP/Jack Guez

„Életem egyik legjobb formáját birkóztam Rióban, és ez nem csak én éreztem így, hanem másoktól is ilyen visszajelzéseket kaptam – mondta Lőrincz Viktor. – A bíróknak csak annyi lenne a dolguk, hogy betartsák, ami a szabályrendszerben feketén, fehéren le van írva, és ne nyúljanak bele a meccsekbe" – mondta Lőrincz, hozzátéve, hogy nem emlékszik olyan világversenyre, ahol ennyire nyilvánvalóan belenyúltak volna a bírók a meccsekbe. „Nem gondoltam volna, hogy pont egy olimpián fog ez megtörténni."

Lőrincz Viktor is egyet ért Bácsi Péterrel – aki ugyancsak ötödik lett – miszerint a sportágban ma az történik, amit az oroszok akarnak. Példaként a 75 kilósok egyik elődöntőjét hozta föl, ahol a horvát Bozo Starcevic hiába tusolta be szabályosan az orosz Roman Vlaszovot, a bírók csak egy kétpontos akciót láttak az esetben, és az orosz végül megnyerte a meccset, majd az olimpiát is.

„A jövőben az mindenféleképpen jót fog tenni (a magyar birkózásnak), ha egy bírónk újra odakerül, hogy olimpián vagy világbajnokságon fújhasson, és sportdiplomáciával is rá tudjunk erre segíteni" – mondta a Ceglédi VSE 26 éves birkózója.

„Nem dolgoztam föl a történteket, vannak jobb és rosszabb napok. Práblok az edzésekbe, a munkába temetkezni, és idővel biztosan könnyebb lesz, de teljes mértékben soha nem fogom tudni feldolgozni,hogy nem állhattam a dobogóra az olimpián" – mondta végezetül Lőrincz Viktor, aki egyértelművé tette, hogy ott szeretne lenni a 2018-as budapesti világbajnokságon, valamint a 2020-as tokiói olimpián is.