Az NFL egykori üstököse Michael Jordan nyomdokaiba lépett

Divisional Playoffs - Denver Broncos v New England Patriots AMERICAN FOOTBALL NFL Playoffs GettyImageRank2
Tim Tebow a híres meccs előtti pózban
Vágólapra másolva!
De Tim Tebow nem a kosárlabdapályán próbál szerencsét, hanem a baseballal kacérkodik, ahogy tette azt a levegő ura is.

Tim Tebow minden idők talán legrövidebb NFL-karrierjét mondhatja magáénak. A fél szezont kitevő tündöklés után gyorsan lejtőre került, fel is hagyott a focival, és inkább a baseball felé fordult – és ma alá is írt egy előszerződést a profi ligában (MLB) szereplő New York Mets csapatával.

Tebow fogott már a kezében baseballütőt, olyannyira, hogy középiskolásként bekerült Kalifornia állam legjobb gimiseinek csapatába (All State), végzős évében pedig

a Los Angeles Angels szerette volna draftolni

– de ő inkább a focit választotta. Most viszont – igaz, egyelőre csak a tartalék ligára szóló – szerződést kapott a New York Metstől, és, ha jól teljesít a felkészülés során, bekerülhet az első keretbe.

Air Jordan is megpróbálta

Tebow nem az első híres fecske lesz, aki valamelyik profi ligából átnyergel a baseball-ligába – Michael Jordan első visszavonulását követően az 1993-94-es szezonban ugyancsak belekóstolt az alacsonyabb ligák forgatagába a Birmingham Barons és a Scottsdale Scorpions színeiben.

Jordan a Chicago White Sox szerelésében Forrás: AFP/Eugene Garcia

Közte és Tebow között annyi a különbség, hogy Jordannek a távolléte alatt is élt a szerződése a Chicago Bullsnál, ahová vissza is tért, és nyert még három bajnoki címet a Bikákkal.

Villámkarrier

A még mindig csak 29 éves Tebow 2010 decemberében a Denver Broncos játékosaként mutatkozott be a ligában, és nem csak az oldalvonal melletti térdelve imádkozásával – ami tebowing néven rövid életű mém lett –, hanem bátor és szerencsés futójátékával szerzett pontjaival is felhívta magára a figyelmet.

Tim Tebow a híres meccs előtti pózban Forrás: AFP/2012 Getty Images/Jim Rogash

A 2010-2011-es szezont követően azonban a Broncos leigazolta a

z NFL történetének egyik legjobb irányítóját, és Peyton Manning mögött

már nem sok sót evett a posztján egyébként is csak közepes képességű Tebow. Előbb a New York Jetsnél, majd a New England Patriotsnál és a Philadelphia Eaglesnél próbálkozott, de utóbbi kettőnál már az 52 fős meccskeretbe sem tudott bekerülni, úgyhogy inkább felhagyott a focival.