Vágólapra másolva!

Magyar ezüst az öttusa-vb-n

Egy ezüstéremmel zárta szereplését a magyar válogatott a kairói junior öttusa-világbajnokságon.

A női hagyományos versenyben a Boros Alexandra, Simon Sarolta, Zs. Tóth Anna összeállítású csapat állhatott fel a dobogó második fokára.

Kállai Ákos, az utánpótlás válogatott szövetségi kapitánya a magyar szövetség honlapjának értékelve többek között azt mondta, hogy a versenyzők kapnak néhány hét pihenőt, de a munkának folytatódnia kell, mert ez a vb is rámutatott arra: rengeteget kell dolgozni ahhoz, hogy az élmezőnyben végezhessenek a magyar fiatalok.