Vágólapra másolva!
Remek magyar siker született Bulgáriában, Magyarország ugyanis csapatban megnyerte a 63. felnőtt úszós horgászvilágbajnokságot.

A plovdidi viadalon 34 ország versenyzői mérték össze tudásukat, és a magyarok már a szombati első forduló után az élen álltak, másnap pedig sikerült megőrizniük az első helyüket, megelőzve az ezüstérmes Csehországot és a bronzérmes Angliát.

A horgaszklub.eu beszámolója szerint rakósbotos és matchbotos technikát alkalmaztak a versenyen a résztvevők.

A győztesek: Szénási Béla (szövetségi kapitány), Csillag László, Csőregi Balázs, Magyar Gábor, Szákovics Imre, Szilvási Szilárd és Walter Tamás, a válogatottat 6 fős háttér támogatta. Forrás: Mohosz

A többség pontyra és kárászra horgászott,

de volt, aki harcsát és busát is fogott, utóbbit ki is zárták a versenyből.

A felnőtt magyar úszós válogatott most nyert második alkalommal csapatvébét, legutóbb 2003-ban sikerült a csúcsra érnie Szlovákiában.

Léteznek más vb-k is – például feeder, pontyfogó, pergető –, de az úszós világbajnokság a legrégebbi múltra visszatekintő sorozat, a hétvégi a 63. alkalommal megrendezett vb volt.

A mostani egy nagyon sikeres szakasza a magyar horgász versenysportnak,

a tavalyi vb-n csapatezüstöt és Walter Tamás révén egyéni második helyet sikerült begyűjteni, míg idén, Hollandiában az Eb-n a csapat bronzérmes lett, az egyéni arany pedig Walter Tamásé lett. Ő korábban már kétszer (2004, 2006) is egyéni vb-t nyert, ezúttal a hatodik helyen végzett.

Női fronton is jók vagyunk

Éppen két éve, hogy Walter Tamás felesége, Walter-Barna Diána megnyerte a női horgászvébét, utána az Origóval egy peca közben beszélt az élményeiről. Diána idén – 2012 után másodszor – megnyerte a magyar bajnokságot is.