Vágólapra másolva!
A nemzetközi sportszövetségekkel való egyeztetések nyomán módosította a 2024-es budapesti olimpiai pályázat alapját képező helyszínkiválasztási javaslatot a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.

A Tarlós István főpolgármester és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes által jegyzett módosítást 23 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett fogadta el a testület.

A dokumentum szerint a módosítások hozzájárulnak az olimpia gazdaságosabb megrendezéséhez.

A változtatások - mint írták - a "Master Plan" és így a pályázat erősítését szolgálják a következőképpen: a versenyhelyszínek esetében a módosított terv biztosítja, hogy az összes javaslat megfelel a legoptimálisabb utóhasznosítási, valamint fenntarthatósági igényeknek. Ha nincs megfelelő utóhasznosítási lehetőség, akkor az új létesítmény ideiglenes megoldással való megépítése javasolt.

Az új Puskás Ferenc Stadion látványterve Forrás: MTI

A versenyhelyszínek más vagy új helyre áthelyezése mellett a sajtó- és közvetítőközpont, valamint a médiafalvak elhelyezését is érinti a módosítás.

A kedvezőbb utóhasznosítási lehetőségek alapján a sajtóközpont új tervezett helyszíne a Hungexpo területe, itt a csarnokok az olimpia után rendezvény- és konferenciapavilonokként hasznosíthatók.

Az eredeti koncepció szerint négy médiafalu lett volna a városban, de a szálláslehetőségek további vizsgálata alapján három médiafalut elegendőnek tartanak a médiaszálláshelyek kiszolgálására. A Gubacsi úti médiafalu helyszínének megszüntetése a sajtó- és közvetítőközpontnak a Hungexpo területére áthelyezése miatt volt szükséges.

A józsefvárosi pályaudvarra tervezett médiafalut pedig az előterjesztők szerint bővíteni indokolt.

Az elfogadott előterjesztés szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal és a sportszövetségekkel történő további egyeztetés nyomán a pályázat harmadik szakaszában is módosulhat a helyszínkiválasztási javaslat, amelynek alapján a végleges dokumentumot előreláthatóan 2017 januárjában mutatják be a Fővárosi Közgyűlésnek.

Borkai Zsolt, a MOB elnöke Forrás: MTI/Bruzák Noémi

A változtatások között szerepel például, hogy a Testvérhegy helyett a Hármashatár-hegyen tartanák a mountain bike versenyeket, a box a Hungexpo helyett az Óbudai-szigeten kapna helyet, az evezősversenyek Szeged helyett az Olimpiai park területén lennének. Az olimpia nyitó- és záróünnepségét a javaslat szerint az Olimpiai park helyett a Puskás Ferenc Stadionban rendeznék meg.

A Fővárosi Közgyűlés az említett módosítások mellett elfogadta az olimpiai pályázat második szakaszában benyújtandó dokumentumokat.