Vágólapra másolva!
2016. november 16. és 20. között nyolcadik alkalommal rendezik meg Magyarország legrangosabb pókerbajnokságát, a Budapest Poker Opent a Las Vegas Casino Atrium EuroCenterben. A nevezési díj nem kevés, de az igazán szerencsések akár 17 ezer forintból is milliókat nyerhetnek.

A Las Vegas Casino 2005-ben indította útnak a Budapest Poker Opent, amely az ország legismertebb élő pókertornájává nőtte ki magát. 2011 és 2014 között szünetelt a magyar bajnokságnak is tekinthető sorozat, de tavaly visszatért, 2015-ben rendezték meg hetedik alkalommal.

A 2015-ös BPO első helyezettje, Molnár Richárd 12 millió forintot nyert Forrás: Origo

A 2016-os versenyre 180 indulót várnak a szervezők, a nevezési díj 300+15 ezer forint. Az összeg első fele a nyereményalapba kerül, utóbbi pedig a szervezők jutaléka. A várható összdíjazás 180 induló esetén 54 millió forint lesz. Kovács Jenő, a BPO versenyigazgatója elárulta, hogy a végső nyertes nagyjából a teljes nyeremény 20-25 százalékát, tehát 10 millió forintnál többet vihet haza.

A verseny történetében 2009-ben volt a legmagasabb a nyereményalap, az akkori összdíjazás a 112 millió forintot is meghaladta, a bajnok, Fehér Zsolt 27.6 millió forintot kaszált.

Az idei torna lebonyolítása öt napon át tart, november 16. és 18. között (szerdától péntekig) a selejtezőket rendezik, szombaton az elődöntőt, vasárnap pedig a döntőt.

A Budapest Poker Openen olyanok is szerencsét próbálhatnak, akiknek nincs 315 ezer forintjuk a nevezésre.

November 2-ától két héten át szatellittornákat rendeznek a Las Vegas Casino Atrium EuroCenterben, 15+2, 20+2, illetve 30+3 ezer forintos nevezési díjjal. Minden összegyűlt 315 000 forint után egy versenyző bejut a 2016-os BPO-ra. A szatellitek pontos időpontjáról és menetéről a torna hivatalos oldalán tájékozódhat.

A 2016-os Budapest Poker Open helyszíne Forrás: Origo

Az örök kérdés: szerencse vagy tudás?

A novemberi BPO népszerűsítésében szerepet vállalt Magyarország egyik legismertebb pókerjátékosa, Tóth Richárd. A több nemzetközi tornagyőzelemmel, világbajnoki WSOP-karkötővel és másfél millió dollárt is meghaladó összesített karriernyereménnyel rendelkező pókerprofinak különös módon a magyar nagydíjon eddig nem jött össze a döntő asztal. De milyen helyet foglal el az ő szívében a Budapest Poker Open, és mit tanácsolna egy olyan játékosnak, aki első alkalommal ül asztalhoz egy ilyen rangos versenyen?

Ladies Open

A korábbi évekhez hasonlóan 2016-ban is lesz Ladies Open a Budapest Poker Open ideje alatt. A kifejezetten női versenyzőknek szóló, egynapos megmérettetésre november 20-án kerül sor, a nevezési díj 20+2 ezer forint.