Vágólapra másolva!
A magyar amerikaifutball-válogatott 20-17-re kikapott a belga együttestől a két csapat szombati felkészülési mérkőzésén.

A székesfehérvári First Fielden több mint 3500 néző látta az összecsapást, melynek első negyedét követően Grátz Vilmos együttese mezőnygóllal 3-0-ra vezetett. A vendégek ezt követően két touchdownnal fordítottak, ezzel

a negyedik negyedre nagyon nehéz helyzetbe került a magyar csapat.

A Bencsics Márk vezette támadóegység bő három perccel a vége előtt Gecser Máté elkapásával faragott a hátrányon (10-13), azonban a belgák egy szép futással gyakorlatilag eldöntötték a mérkőzést. A hazai támadósor még fél perccel a vége előtt Danku Dávid révén bejutott a célterületre, ám a kirúgást követően a belgáknak már elég volt lepörgetniük az órát.

Négy meccs, három vereség

Ez volt a magyar amerikaifutball-válogatott fennállásának negyedik mérkőzése, tavaly szeptemberben a csehektől, majd októberben a szerbektől kapott ki, idén szeptember 22-én pedig a lengyelek ellen megszerezte a történelmi első győzelmet.