Ötmillióan ünnepelték a Cubs történelmi győzelmét

2016.11.05. 16:37

A becslések szerint az emberiség történelmének hetedik legnagyobb tömegrendezvénye volt a Chicago Cubs baseballcsapatának World Series-győzelmét ünneplő parádé.

Két napja még őrültségnek hangzott, hogy a 2,7 millió lakosú Chicagóban (ha csak a szűken vett várost nézzük) ötmillióan ünneplik majd a 108 év után első bajnoki címét szerző baseballcsapatot, a Chicago Cubsot. Szombatra azonban „összeszámolták" az ünneplős sokaságot, és megállapították, hogy bizony valóban 5 millióan ünnepeltek együtt a csapattal.

A teljes parádé négy órában:

Ennél nagyobb tömeget egy időben egy helyen pedig eleddig mindössze hat alkalommal jegyezhettek föl az emberiség történelmének szorgos krónikásai – csupa-csupa nagybetűs modernkori esemény.

Az első tízben – egyebek között három temetés és két vallási zarándoklat mellett – a Cubs parádéja az egyetlen sport vonatkozású esemény.

1. Kumbh Mela zarándoklat, India, 2013 - 30 millió

2. Arbaeen fesztivál, Irak, 2014 - 17 millió

3. CN Annadurai temetése, India, 1969 - 15 millió

4. Komeini ajatollah temetése, Irán, 1989 - 10 millió

5. Ferenc pápa látogatása a Fülöp-szigeteken, 2015 - 6 millió

6. Világ Ifjúsági Találkozó, 1995 - 5 millió

7. Chicago Cubs World Series parádé - 5 million

8. Gamal Abdel Nasszer temetése, Egyiptom, 1970 - 5 millió

9. Rod Stewart koncertje, Brazília, 1994 - 3.5 millió

10. Hadzs zarándoklat, Mekka, Szaúd-Arábia, 2012 - 3 millió

11. Béke-menet, Róma, 2003 - 3 millió

Ajánlataink