Vágólapra másolva!
Tóth Dávid örömmel fogadta, hogy az 1000 méteres férfi kajak négyes benne maradt az olimpiai programban, mivel így nem kell jelentősen változtatniuk a felkészülésükön. Viszont változhat a válogatási elv.

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség konferenciáján bejelentették, hogy az előzetes hírekkel ellentétben mégis marad ez a versenyszám a programban, noha szó volt arról, hogy 1000 helyett 500 métert menjenek a férfi kajak négyesek. Az Origo úgy tudja, hogy

a döntőbizottságban volt egy német vezető is, akinek erős volt a lobbija az 1000 méter mellett,

miután Rióban a német négyes nyert.

A Kammerer, Tóth, Kulifai, Pauman négyes a tavalyi milánói vébén Forrás: MTI/Kovács Tamás

"Azt nem tudom, hogy mi áll a döntés hátterében, de személy szerint örülök neki, kellemes meglepetés, hiszen mi évek óta erre a számra készülünk" – mondta az Origónak Tóth Dávid, aki Kammerer Zoltánnal, Kulifai Tamással és Pauman Dániellel Londonban olimpiai ezüstérmet nyert 1000 négyesben.

Ha a férfi kajak négyesek 500 métere került volna a programba, akkor a mostani 200-asok és 1000-esek is tudtak volna távot váltani, így azonban a 200 méteresek nem feltétlenül váltanak 1000-re, mivel az teljesen más versenyzést igényel.

Fontos a rutin

"A rutin azért sokat számít ebben a számban. A 200-as és az 500-as távon kevésbé van taktika és iram, még egy 500-as távot is végig lehet menni erőből, hiszen az csak 1 perc 20 másodperc, míg az 1000-es táv 2 perc 50 másodperc körül van.

– mondta Tóth.

Az Origo úgy tudja, hogy a férfi kajak négyesek válogatója akár változhat is, és elképzelhető, hogy jövőre nem a legjobb négyes indul majd a világversenyeken, hanem ugyanúgy az egyes válogató első négy-öt helyezettjét ültetik majd össze egy hajóba. Storcz Botond szövetségi edző az Origónak azt mondta, hogy a szakmai bizottságnál később lesz napirenden ez a kérdés.

Tóth Dávid örül a döntésnek Forrás: Doba István/Vasas

"Nem tudom, hogy mi alapján zajlik majd a kiválasztás, de mi szeretnénk ugyanebben az összeállításban versenyezni, mert összeszokott négyes vagyunk, márpedig ezen a távon ez nagyon fontos" – mondta Tóth, aki a rosszul sikerült olimpiai válogató után Kulifaival és Paumannal együtt elhagyta Fábiánné Rozsnyói Katalin vasasos csoportját. Kammerer Zoltán ugyanúgy győriként folytatja.