Társoldalunk:

Megsérült, mert nem pihent az olimpia után

2016.11.15. 09:12

A január végén sorra kerülő heidenheimi Világkupán térne vissza műtétje után Rédli András, a riói olimpián bronzérmes férfi párbajtőrcsapat tagja.

A 33 éves világ-és Európa-bajnok vívó az M4 Sportreggeli keddi adásában beszélt az októberi első válogatóversenyen olimpiai bronzérmes csapattársa, Somfai Péter elleni asszóban elszenvedett sérüléséről, és az azt követő műtétről.

"Úgy érzem, az olimpia után nem sikerült kipihennem magam, sok rendezvényen vettem részt, iskolákba jártunk élménybeszámolóra, ennek tulajdonítom a sérülést. A műtét utáni háromhetes ágyban fekvés, pihenés nagyon jólesett, ez is mutatja, hogy a szervezetem nem pihente ki az olimpia előtti hosszú menetelést, és a sérüléssel jelzett. Ha van jókor jött sérülés, akkor az enyém az" - vélekedett Rédli András, aki az olimpiai bronzérmet pályafutása csúcsának nevezte, mert kezdetben egy olimpiai érem megszerzése volt az álma.

Az olimpiai bronz eddigi pályafutása csúcsaForrás: AFP/Kirill Kudryavtsev

Beszélt arról is, hogy a vívás jelenlegi generációja jó közösséget alkot, szurkolnak egymásnak, az olimpiai bajnok Szász Emese esküvőjén is együtt voltak.

"A következő nagy cél a tokiói olimpia, addig újból fel kell építenem magam. Addig valószínűleg megváltozik a csapat, Imre Géza és Boczkó Gábor helyére fiatalokat kell beépíteni. Úgy tervezem, hogy meghatározó tagja leszek a párbajtőrcsapatnak" - mondta.

Rédli András a fiatalokat tehetségesnek tartja, ugyanakkor kritikát is megfogalmazott: keményebben kellene harcolniuk, emellett a sportág iránti tisztelet és az alázat sem olyan bennük, mint a saját korosztályában.
Saját állapotáról elmesélte, mindennap gyógytornára jár, erősítő gyakorlatokat végez, már teljes mértékben terhelheti a lábát, és majdnem 90 fokig hajlik a térde. Bízik benne, hogy a jövő héten leveszik a lábáról a rögzítést.

Forrás: AFP

"Újból fel kell építenem az izomzatomat, mert például a bal lábamról egy kiló izom jött le. Lelki törést nem okozott a sérülés, mert pihenést igényelt a szervezetem. A vívás eddig nem hiányzott, de most, hogy elkezdődött a Világkupa-idény, már ott ülök a számítógép előtt, és nézem a többiek szereplését, versenyzését" - mondta.

A rutinos vívó arról is beszélt, hogy az edzői arra intik, ne siettesse, ne kapkodja el a visszatérést, és megnyugtatták, számítanak rá a jövő évi Európa-és világbajnokságon.

"A januári, heidenheimi Világkupán szeretnék újból pástra lépni, és megvédeni a tavaly ott szerzett pontjaimat" - tette hozzá Rédli András.