Társoldalunk:

Bedrogozta és megerőszakolta a nőket a Super Bowl-győztes

2016.11.30. 14:43

Több nő megerőszakolásáért húsz év börtönre ítélték Darren Sharpert, aki 2010-ben Super Bowlt nyert a New Orleans Saints csapatával.

A már visszavonult, 41 éves egykori amerikaifocista négy államban erőszakolt meg nőket. Többen is arról vallottak, hogy bulizni kezdtek Sharperrel és barátaival, de rémálom lett a partiból. A vád szerint - amely be is bizonyosodott - a sportoló kábítószert csempészett a nők italába, amitől ők kidőltek, Sharper pedig a barátaival közösült velük. 

Darren Sharper az egyik tárgyalásánForrás: AFP/Wally Skalij

"Arra ébredtem, hogy hányok, lüktet a fejem és nem látok tisztán. Életem legrosszabb éjszakája volt" - mondta az egyik áldozat, akit 2014 januárjában kábítószerezett be és erőszakolt meg az egykori NFL-sztár egy szállodai szobában.

Sharper 2011-ben hagyta abba profi pályafutását, 14 évig játszott a Green Bay, a Minnesota és a New Orleans színeiben.

Amellett, hogy a Saints-cel Super Bowlt nyert, ötször választották be a Pro Bowlba, 2000-ben és 2009-ben pedig ő szerezte a legtöbb labdát (interception) az NFL-szezonban.