Társoldalunk:

Ezernél is több sportoló került be az orosz doppinggépezetbe

2016.12.09. 13:18

Több mint ezer orosz sportoló részesült az államilag finanszírozott doppingprogramból, ami 2011-től kezdve négy éven át zajlott.

A most nyilvánosságra került jelentésből az derül ki, hogy a 2012-es londoni nyári olimpián öt, a 2014-es szocsi téli olimpián négy olyan orosz érmes volt, aki részese volt a doppingprogramnak. A fejétől bűzlik a hal, szokták mondani, és az intézményesített doppingolásba az orosz titkosszolgálat is be volt avatva.

A futball sem maradhatott ki

A vizsgálatot a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség által kijelölt Richard McLaren végezte, és a jelentésből az is kiderül, hogy a doppingolás összesen 30 sportágat érintett, beleértve a labdarúgást is. Az orosz sportolók doppingmintáit kétféle módon manipulálták: vagy a levett mintákat cserélték ki tiszta mintára vagy pedig a moszkvai doppinglaboratóriumban hamisították meg az eredményeket.

A Rióban ezüstérmet szerző bokszolót, Misa Alojant már megfosztották az érmétől dopping miattForrás: AFP/Yuri Cortez

A júliusban kiadott első McLaren-jelentés következtében száznál több orosz sportoló nem indulhatott a riói olimpián, a paralimpiáról pedig a teljes csapatot kizárták.