NFL: Bradyék bosszúra készülnek

NFL 15
Vontaze Burfict a Steelers-irányító Ben Roethlisbergert is megkínozta a tavalyi wild card-meccsen
Vágólapra másolva!
A New England Patriots revansot vehet a Denver Broncoson a tavaly elvesztett konferenciadöntőért, a Pittsburgh Steelers és a Cincinnatti Bengals pedig öldöklő csatát vívhat az AFC északi divíziójának rangadóján. Ezekre a meccsekre érdemes figyelni az NFL vasárnapi és hétfői fordulójában.

Cincinnatti Bengals - Pittsburgh Steelers vasárnap 19.00

Az AFC északi csoportja az elmúlt években leginkább a Pittsburgh Steelers és a Baltimore Ravens rivalizálásáról szólt, de a tavalyi szezonban a Bengals és a Steelers közti ellenszenv is fellángolni látszott, hiszen míg az alapszakaszban a Steelers-futó Le'Veon Bellt szerelték úgy, hogy néhány meccset ki is kellett hagynia, az AFC wild card-körében pedig a csapat sztárelkapója, Antonio Brown volt az áldozat. Mindkét esetben a Bengals renitens linebackere, Vontaze Burfict volt az elkövető, aki ennek alapján közutálatnak örvend Pittsburghben, csakúgy, mint a komplett Bengals.

Vontaze Burfict a Steelers-irányító Ben Roethlisbergert is megkínozta a tavalyi wild card-meccsen Forrás: AFP/2016 Getty Images/Andy Lyons

Az idei első meccsüket a Steelers viszonylag simán nyerte hazai stadionjában, a Heinz Fielden, kérdés, hogy mire mennek most a Bengals otthonában.

Chicago Bears - Green Bay Packers vasárnap 19.00

Ami az AFC Northban a Steelers-Ravens-, az NFC Northban a Packers-Bears-rivalizálás. Ez a 2010-es években egyértelműen a Packers javára dőlt el, hiszen 11 meccset nyertek a chicagói csapat ellen, míg csak hármat vesztettek el. Utoljára szűk két hónapja, október 20-án játszott egymással a két csapat, mégpedig a Green Bay otthonában, ahol Aaron Rodgers és csapata magabiztos 26-10-re verte a chicagóiakat.

Jordan Howard, aki a dallasos Zeke Elliott mögött a liga egyik legeredményesebb újonc futója lett. Forrás: NurPhoto/Jorge Lemus/NurPhoto/Jorge Lemus

Itt is a Packers az esélyesebb, pláne azért, mert a nyögvenyelős szezonkezdet után szó szerint taposniuk kell minden győzelemért, míg a Chicago idén is csak szenved.

New York Giants - Detroit Lions vasárnap 19:00 (A mérkőzést a Sport TV élőben közvetíti)

Ismét egy olyan meccs, ahol a rájátszás a tét. Matthew Stafford, a Lions irányítója elképesztő szezont fut, ráadásul idén már nyolc olyan meccset nyert a csapatának, ahol az utolsó drive-ban szerezte a győzelmet érő pontokat.

Matthew Stafford, a Lions irányítója elképesztő szezont fut Forrás: NurPhoto/Jorge Lemus/NurPhoto/Jorge Lemus

Vele áll majd szembe a kőkemény Giants-védelem, ami múlt vasárnap a Dallas Cowboyst is hét ponton tartotta.

Ráadásul ennek a defense-nek az utolsó perces drive-ok megállitása a specialitása: az eddigi 9 Giants-győzelem során nyolcszor gátolták meg a pontszerzést.

A Lionsnak megvan a rájátszás, ha nyernek, illetve a Packers kikap, a Giants playoffját viszont csak egy győzelem, illetve a Washington, a Minnesota és a Green bay veresége tudná bebiztosítani.

San Diego Chargers - Oakland Raiders vasárnap 22.25

Az Oakland Raiders az előző fordulóban, a Kansas City Chiefs ellen betlizett, most pedig a liga egyik legpechesebb csapata, a sérülésekkel megvert San Diego Chargers otthonába látogatnak, ahol, ha győznek, bent is vannak a rájátszásban, megkoronázva ezzel 2002 óta az első nyerő szezonjukat. A Raidersnél minden az ifjú irányítóról, Derek Carr-ról szól.

Muszáj azonban megemlíteni Khalil Macket, a bibliai szezont játszó defensive end/linebackert, aki nyolc egymást követő meccsen is földre vitte az ellenfél irányítóját, és ez jelenleg a leghosszabb aktív sorozat az NFL-ben.

Az esélyek tehát egyértelműen mellettük szólnak, de a Philip Rivers vezette Chargerst sem érdemes leírni, hiszen ez az a csapat, ami minden balszerencse ellenére szinte bárkinek képes lehet meglepetést okozni.

Az Oakland Raiders kulcsfigurái 52-essel Khalil Mack, 4-essel Derek Carr Forrás: AFP/2016 Getty Images/Norm Hall

Denver Broncos - New England Patriots vasárnap 22.25 (A mérkőzést a Sport TV élőben közvetíti)

A komplett AFC-t 11 győzelemmel és két vereséggel vezető New England Patriots egy esetleges győzelemmel a rájátszásba kerülhet, ehhez viszont a regnáló bajnokot kell elkapniuk, ráadásul nehezített pályán, a Broncos otthonában, ahol a tengerszint feletti magasság miatt annyira ritka a levegő, hogy képes megnehezíteni azoknak a játékosoknak a dolgát, akik nincsenek ehhez hozzászokva.

Ez a Broncos viszont már nem az a Broncos, ami februárban Super Bowlt nyert.

Peyton Manning helyett Trevor Siemian irányít, és a védelem sem az a gyilkosan összeszokott osztag, mint akik az AFC-döntőn hazaküldték Bradyékat. Futásokkal szemben például konkrétan szenvednek, a Patriots soraiban pedig ott a csodálatos szezont játszó LeGarrette Blount, aki egymaga képes kivégezni komplett csapatokat. A Denver Broncos még momentán épphogy ott van az AFC wild card-helyén, de ha kikapnak, a szombat este a New York Jetset legyőző Miami Dolphins odaérhet a helyükre.

Dallas Cowboys - Tampa Bay Buccaneers hétfő 2.30 (A mérkőzést a Sport TV élőben közvetíti)

A Dallas Cowboys már bebiztosította helyét a rájátszásban, ennek ellenére a csapat körül távolról sem rózsás minden: a szezon elején erőn felül teljesítő Dak Prescott irányítóról azért lassan kiderül, hogy mégiscsak tudnak neki meglepetést okozni, lásd a múlt héten a Giants ellen elszenvedett vereséget. A véresszájú Cowboys-drukkerek azonnal el is kezdték visszakövetelni az előszezonban megsérült, de azóta teljesen meggyógyult Tony Romót a csapatba, úgyhogy Prescottnak bizonyítania kell a Tampa ellen.

Dak Prescottnak bizonyítani kell hogy a rájátszásban is helyt tud állni Tony Romo posztján Forrás: AFP/2016 Getty Images/Ronald Martinez

A korábbi Heisman-győztes Jameis Winston vezette Bucs az NFC második wild card-helyén tanyázik momentán, úgyhogy nekik is teperniük kell, ha ezt meg akarják tartani, hiszen a nyomukban közvetlenül ott lohol a hét győzelemmel, öt vereséggel és egy döntetlennel álló Washington Redskins, akik hétfő este jó eséllyel elkapják majd a Super Bowl után erőteljes lejtmenetbe kapcsoló Carolina Pantherst.

A forduló menetrendje:
Chicago Bears - Green Bay Packers vasárnap 19.00
Buffalo Bills - Cleveland Browns vasárnap 19.00
Baltimore Ravens - Philadelphia Eagles vasárnap 19.00
Kansas City Chiefs - Tennessee Titans vasárnap 19.00
Cincinnatti Bengals - Pittsburgh Steelers vasárnap 19.00
New York Giants - Detroit Lions vasárnap 19.00 (A mérkőzést a Sport TV élőben közvetíti)
Minnesota Vikings - Indianapolis Colts vasárnap 19.00
Houston Texans - Jacksonville Jaguars vasárnap 19.00
Arizona Cardinals - New Orleans Saints vasárnap 22.05
Atlanta Falcons - San Francisco 49ers vasárnap 22.05
San Diego Chargers - Oakland Raiders vasárnap 22.25
Denver Broncos - New England Patriots vasárnap 22.25 (A mérkőzést a Sport TV élőben közvetíti)
Dallas Cowboys - Tampa Bay Buccaneers hétfő 2.30 (A mérkőzést a Sport TV élőben közvetíti)
Washington Redskins - Carolina Panthers kedd 2.30 (A mérkőzést a Sport TV élőben közvetíti)