2017 a magyar sport kiemelten fontos éve lesz

Szabó Tünde
Budapest, 2012. december 8. Szabó Tünde, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) főtitkára beszél a Magyar Úszó Szövetség tisztújító közgyűlésén a Testnevelési Főiskola díszteremében 2012. december 8-án. MTI Fotó: Földi Imre
Vágólapra másolva!
Szabó Tünde szerint 2017. január elsejétől - az új sporttörvény hatályba lépésétől - fantasztikus munka kezdődik el a sportirányítás és a sportvezetés tekintetében, miután a magyar sport átalakítását előíró módosítást novemberben elfogadta a parlament. A törvénymódosítás előkészítése több mint fél évig tartott, és az időzítése is fontos volt, hiszen ilyen alapvető változás csak egy olimpiai ciklus lezárását követően valósítható meg.

"A sportágazat még soha nem részesült ilyen kiemelt támogatásban, mint most, viszont a szakmának is tudnia kell élnie ezzel a páratlan lehetőséggel, most ez a legfontosabb feladat" - nyilatkozta a távirati irodának Szabó Tünde. Mindehhez az is kellett, hogy a Magyar Olimpiai Bizottságtól (MOB) visszakerüljenek a sportirányítás meghatározó jogosultságai a sportállamtitkársághoz, és az eddigi MOB-tagozatokból önálló jogkörrel rendelkező köztestületek alakuljanak.

Szabó Tünde államtitkár szerint a magyar sport kiemelkedően fontos éve lesz a 2017-es esztendő Forrás: MTI/Komka Péter

folytatta az államtitkár. - A riói olimpiát követően azonnal lépnünk kellett, mivel mindössze három hónapja volt az állami sportigazgatásnak az új finanszírozási rend januári bevezetésére. A jövőben az átláthatóbb finanszírozási rendszer mellett közvetlen kapcsolatunk lesz a sportági szövetségekkel, sokkal nagyobb rálátásunk lesz a kiemelt egyesületek, műhelyek, akadémiák szakmai tevékenységére, és a céltól, az eredményességtől függő támogatási rendszerükre is."

Az államigazgatás nem szól bele a sportágak belügyeibe

"Nekem nagyon fontos, hogy közvetlen kapcsolatom legyen a szövetségekkel, hiszen én magam is korábban az úszószövetségben dolgoztam, ezért tisztában vagyok azok feladataival és a teendők sokaságával - hangsúlyozta Szabó Tünde.

Természetesen a sportvezetés nem szereti a bizonytalanságot, a botrányokat és az anarchiát - szögezte le -, de mindig támogatja, és lehetőség szerint segíti a sportágak megújulását, fejlődését. Észre kell vennünk, hogy a sportvilág is rengeteget változott és a sportszakmának is fel kell vennie a változások ritmusát" - jelentette ki Szabó Tünde, aki nagyon fontos feladatnak nevezte az utánpótlás-nevelést is.

Szabó Tünde (jobbra), Borkai Zsolt, a MOB elnöke (balra) és Bartha Csaba, a MOB főtitkára (középen) Forrás: MTI/Illyés Tibor

"Egy olyan utánpótlás-struktúrát lehet így kialakítani, amely az élsportot hatékonyan képes segíteni, de a szabadidősport alapjait is megteremti.

Fontos szerepet kap a Magyar Olimpiai Bizottság

Ami a személyi kérdéseket illeti, Szabó Tünde elmondta, hogy január 1-től két helyettes segíti a munkáját. "Sárfalvi Péter, korábbi világbajnok öttusázó lesz a nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért, Fazekas Attila pedig a sportigazgatásért és a sportágfejlesztésért felelős helyettes államtitkár."

Szabó Tünde szerint a sportállamtitkárság soha nem szól bele az egyes sportágak belügyeibe Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Szabó Tünde külön is foglalkozott a Magyar Olimpiai Bizottság helyzetével.

Ha az olimpiai és élsportot nézem, akkor a MOB így sokkal jobban fókuszálhat az Olimpiai Chartában ténylegesen megfogalmazott feladataira. S ne feledjük: 2024-ben olimpiát szeretnénk rendezni, márpedig a pályázati feladatok ellátása is óriási munka. Feladatai közé tartozik még a 2017. évi győri rendezésű EYOF lebonyolítása, valamint a magyar csapatok felkészítése a 2018-as téli olimpiai játékokra, az ifjúsági illetve az európai olimpiára is."

A Borkai Zsolt vezette Magyar Olimpiai Bizottságra rengeteg feladat vár Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A kérdésre, mit vár 2017-től, mikor lenne elégedett, Szabó Tünde így felelt:

Szeptemberben pedig - emelte ki - a Nemzetközi Olimpiai Bizottság határoz arról, ki rendezheti a 2024-es nyári játékokat a versenyben maradt három pályázó, Budapest, Los Angeles és Párizs közül. Óriási lehetőség már önmagában az is, hogy pályázunk. A majdani döntés eredményétől függetlenül már az is nagy siker, hogy bemutatkozhatunk, hogy Budapest és Magyarország megmutathatja a világnak, mennyire fontos nekünk az olimpiai eszme és a sport.

Őriási dolog, hogy a magyar főváros pályázik a 2024-es nyári olimpia megrendezésére Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Felfigyelhet ránk a világ az által is, hogy két megapolisz mellett vagyunk versenyben. Célunk az, hogy elnyerjük a 2024-es játékok rendezési jogát, és ha a NOB úgy határoz, hogy mi rendezhetünk olimpiát és paralimpiát, a világ csodája fog megtörténni. Számos teendő vár ránk, de biztos vagyok benne, hogy 2017 a magyar sport újabb nagy éve lesz" - fejezte be nyilatkozatát Szabó Tünde.