Társoldalunk:

Kivilágított sípálya Eplényben

2017.01.10. 12:34

Hét pályán, több mint hat kilométeren lehet síelni az eplényi síarénában, ebből négy kilométeren kivilágított pályán hódolhatnak szenvedélyüknek az esti síelők - közölte az Intersport Síaréna Kft. ügyvezetője.

Ebele Bálint elmondta, a hideg időjárásnak köszönhetően összesen 118 ezer köbméter havat gyártottak az arénában, amely 33 napja folyamatos nyitva tartással várja a sportolni vágyókat.

Üzemel a négyüléses, mind a három csákányos lift, valamint az oktatóliftek, a felvonók teljes kapacitása 7350 fő óránként.

Hozzátette: várja a sízőket az új épületbe költözött és teljesen megújult síkölcsönző, a régi kölcsönző helyén kialakított sportboltban pedig a síeléshez szükséges kiegészítőket lehet megvásárolni, működik a síiskola, közlekednek a síbuszok.

Ebele Bálint közölte, hogy szerdai és pénteki napokon egészen este 10 óráig lehet sportolni a pályákon.

Aki teheti, látogasson el hétköznap Eplénybe, hiszen ilyenkor kisebb a forgalom a sípályán és a jegyárak is kedvezőbbek, mint hétvégén - fűzte hozzá.

Lavinaveszély Tirolban

Aki úgy dönt, Ausztriában síel, legyen óvatos: legalább a hét végéig még kritikus lesz a lavinahelyzet Tirol tartomány hegyeiben, a kétezer méter feletti területeken továbbra is hármas szintű a figyelmeztetés a lavinaveszélyt jelző ötfokozatú skálán.

A szél nagyobb hótömegeket hordott össze már a múlt héten, az így létrejött hórétegek pedig akár kis terhelése hatására megindulhatnak. Elsősorban a hegygerinchez közeli részek és a meredek hegyoldalak árnyékos fele lehet veszélyes.

A síelőknek azt tanácsolják, hogy maradjanak a biztonságosként kijelölt pályák 2000 méter alatti részén.