Társoldalunk:

Monteiro: Michelisszel küzdünk meg a vb-címért

2017.01.17. 20:26

Tiago Monteiro megfordult a Forma-1- ben is, de jó néhány éve a túraautó-vébén, a WTCC-ben versenyez, ahol tavaly harmadik lett összetettben – egyetlen ponttal előzte meg csapattársát, Michelisz Norbertet. Legjobb hondásként zárta a 2016-os szezont, idén egyértelműen a világbajnoki címre hajt, és felkészült arra, hogy a magyar pilóta lesz a legnagyobb ellenfele. 

A negyvenéves Tiago Monteiro 2007-ben került a WTCC-be, előtte két évig a Forma-1- ben versenyzett. 2005-ben a Jordan csapat pilótája volt, és nemcsak pontokat szerzett a szezonban, de az Amerikai Nagydíjon a harmadik helyet szerezte meg, és felállhatott a dobogóra Michael Schumacher mellé. (Az emlékezetes amerikai GP-t a Michelin-abroncsokat használó csapatok bojkottálták, emiatt csak a hat Bridgestone-os autó indult el, Tiago Monteiro ezek közül lett a harmadik.) Azután következett egy pont nélküli idény a Midland színeiben, és ezzel vége is lett a Forma-1-es karrierjének. A formaautót túraautóra cserélte, és mára a világbajnoki mezőny egyik legtapasztaltabb pilótájává vált. 2012-ben került a Hondához, ahol igazán otthon érzi magát. 

Tiago Monteiro a dobogó tetején a hazai futamán, balra Yvan Muller, jobbra Michelisz NorbertForrás: NurPhoto/DPI/NurPhoto/Dpi

Amikor tavaly a magyarországi versenyhétvége előtt beszélgettünk, azt mondta, a versenyen nem engedné el Michelisz Norbertet csak azért, hogy hazai közönség előtt szerezzen jobb pozíciót. Akkor úgy fogalmazott, ez autóverseny, itt mindenki nyerni akar”.  Ehhez képest a WTCC tavalyi utolsó futamán úgy szerezte meg az összetettbeli harmadik helyet, hogy versenytársa és jó barátja, a francia Yvan Muller látványosan lelassított előtte, így Tiago Monteiro könnyedén meg tudta előzni őt. 

Monteiro most az Origónak azt mondta, nincs ebben semmi ellentmondás, mert nem történt elengedés: „Yvan soha nem juttatna ilyesfajta előnyhöz szándékosan, még úgy sem, hogy nagyon jó a viszonyunk. Ő egy kőkemény autóversenyző, de akkor, a katari főversenyen hibázott, ezért el tudtam menni mellette. Az volt pályafutása utolsó futamának utolsó köre, tisztában volt vele, hogy már nem érheti el a dobogót, ezért nem ment bele felesleges csatába” – emlékezett vissza a történtekre a portugál versenyző.  

A manőver következtében Monteiróé lett a harmadik hely, így összetettben egy ponttal halászta el Michelisz elől a bronzérmet. Ennek ellenére semmilyen konfliktus nem volt közöttük, sőt, kapcsolata a magyar márkatársával szorosabb, mint korábban valaha volt. Nemcsak csapattársak, hanem nagyon közeli barátok vagyunk Norbival.  A pályán természetesen ellenfeleknek számítunk, és ez minden versenyen így van. Semmi meglepő nincs benne, hogy a tavalyi utolsó futam után Norbi nem volt boldog, a helyében senki sem lett volna az, de megbeszéltük a történteket, és mindent tisztáztunk. Szerintem ezen a szinten teljesen normális, ha az ember feldúlttá válik, ha bármilyen okból is lecsúszik egy dobogós helyezésről, vagy elveszít egy jó lehetőséget.” 

Bitang erős Volvók

A portugál versenyző szerint annyira jóban vannak Michelisszel, hogy már azt is pedzegették, hogyan fognak ringbe szállni idén a világbajnoki címért. „Egyértelmű, hogy világbajnok akarok lenni 2017-ben, úgy érzem, felnőttem a feladathoz. Nagyon is elképzelhetőnek tartom, hogy Norbi és köztem dől majd el a világbajnoki cím sorsa, már beszélgettünk is erről.” 

CimborákForrás: DPPI media/Francois Flamand

A rutinos versenyző ugyanakkor jól tudja, hogy az autóversenyzésben semmit sem lehet előre borítékolni, így aztán arra is felkészült, hogy Micheliszen kívül más komoly ellenfelekkel is számolnia kell majd. „Nincs kétség, a Volvók bitang erősek lesznek. Aztán ott vannak a volt citroënes pilóták. Bárhová is szerződjenek, bármilyen autót vezessenek is, mindenképp komoly vetélytársakat kapok, kapunk a személyükben.” 

Monteiro nem tart attól, hogy esne a sorozat színvonala a Citroën és a Lada kivonulásával, még úgy sem, hogy 2017-ben mindössze két csapat, a Honda és a Volvo lesz jelen a bajnokságban gyári szinten: „Sosem jó, ha valamelyik gyártó kiszáll a WTCC-ből, de nem aggódom. A múltban is volt már példa arra, hogy csak kevés gyári csapat volt jelen, van ebben egyfajta ciklikusság. Az egyik megy, a másik jön, tudjuk, hogy van ez. A bajnokság életben maradása nem azon múlik, hogy van-e éppen gyári istálló, vagy nincs.  Szóval nem örülök neki, de tudom, hogy a show színvonalára és a teljesítményre nem fognak panaszkodni a nézők.” 

A küszöbön álló változtatásokkal kapcsolatban is bizakodó, a dzsókerkört várja a legjobban. 

Több nézőt várnak a dzsókerkörtől

A még mindig csak pletyka szinten terjedő, meg nem erősített szabályváltoztatások között szerepel a ralikrosszból ismert „dzsókerkör" bevezetése a WTCC-ben. Ennek lényege, hogy azokon a pályákon, ahol ez megoldható, minden versenyzőnek kötelező lesz majd teljesítenie egy olyan kört, ami az eredetinél kicsivel hosszabb vonalvezetésen fut végig. Az eddigi hírek szerint a verseny harmadik körétől teljesíthetik majd a pilóták a dzsókerkört. Úgy tudni, egyelőre csak Marrákesben és Vila Realban próbálják ki a szervezők az újítást, de ha beválik, akkor a módosítható vonalvezetésű pályák mindegyikén bevezetik majd. Mindettől azt várják, hogy fordulatosabbá, izgalmasabbá válnak a futamok, és több néző lesz majd kíváncsi a versenyekre a helyszínen.

A veterán pilóta eddigi legsikeresebb WTCC-s szezonja éppen a tavalyi volt. A jó eredményhez az is hozzájárult, hogy Michelisz Norbert korábbi versenymérnökével, Bári Gergővel dolgozott együtt a Hondánál. „Igazán élveztem a munkát Gergővel, kiváló szakember, nagyon okos, nagyon higgadt, koncentrált, és nagyon szeretem a személyiségét. Remek volt vele a munka, tényleg csak jót tudok mondani az együttműködésünkről. De mindezt az eredményeink is bizonyítják. Ahhoz, hogy az ember jól tudjon teljesíteni, 110 százalékig meg kell bíznia azokban, akikkel együtt dolgozik. Számomra egy percig nem volt kérdés ennek a bizalomnak a megléte Gergő felé, és az összes többi mérnök, szerelő, szóval az egész csapat irányába.” 

A portugál pilóta a hazájában igazi médiasztárnak számít.  Nagyon aktív a közösségi oldalain, az Instagramon több mint 66 ezer követőjével osztja meg élete szinte minden pillanatát. Rendszeresek a tévészereplései, reklámokban, magazinokban is sokszor felbukkan. A magánélete sem titok senki előtt, modell-üzletasszony felesége és két gyermeke is jól ismert a közösségi média felhasználói előtt. Azt mondja, mindez nem önmarketing, szereti ezt csinálni, és tudja, hogy ki kell szolgálnia a szurkolók igényeit. „Ha nem élvezném, akkor egyszerűen abbahagynám. De a kedvelőim kíváncsiak rá, hogy mi történik velem, ezért meg is mutatom nekik.  Nem mondanám, hogy annyira könnyű mindennap valami érdekességet felmutatni, de megoldom.” 

Pontosan a rendszeres posztok és fotók alapján tűnik úgy, hogy Tiago Monteiro élete hibátlan. Tisztában is van mindezzel, de a nehézségek őket sem kerülik el. „Elképesztően szerencsés vagyok. A családom fantasztikus, az életem szintén. De mint mindenki másnak, nekem, nekünk is vannak problémáink. Ezekről persze nem szívesen beszél az ember. Nagyon büszke vagyok mindarra, amim van, de nem pottyant csak úgy az ölembe semmi, keményen megdolgoztam azért, hogy eljussak idáig.” 

Michelisz gyorsabb lesz apaként

A telemetria elemzése, és az autó beállításai mellett hamarosan újabb közös témája lesz Tiago Monteirónak és barátjának, Michelisz Norbertnek. A magyar versenyző ugyanis apai örömök elé néz, feleségével, Johannával közös első gyermekük tavasszal születik meg. A portugál úgy gondolja, mindettől csak gyorsabb lesz a csapattársa. „Nem hinném, hogy óvatosabban fog vezetni apaként. Már mondtam is neki, készüljön fel, hogy gyorsulni fog. Az én tempóm legalábbis nőtt, miután gyerekeim születtek: keményebben tapostam a gázt, hogy minél hamarabb végezzek, és minél előbb hazaérjek a családomhoz” – mondja nevetve.