Vágólapra másolva!
A Green Bay Packers az egyik legjobb játékosa nélkül kényszerül nekivágni a rájátszás második körének, a Steelers és a Chiefs meccsét a Kansas City-beli ítéletidő miatt az éjjeli sávba száműzték, az Atlanta és a Seattle mérkőzésén pedig bibliai pontháború várható. Szombaton és vasárnap játsszák az NFL-rájátszás második fordulóját.

Atlanta Falcons-Seattle Seahawks szombat 22:35

Az Atlanta Falconst valahogy mindenki kicsit mostohagyerekként kezelte ebben a szezonban, mivel az NFC-ben idén a Zeke Eliott-Dak Prescott-duóval szinte mindenkin átgázoló Dallas Cowboysra irányult minden reflektorfény. Pedig

a Falcons a Cowboys mögött a második kiemelést szerezte meg az NFC-ben,

és ez azt jelentette, hogy a csapat a wild card-kört is megúszta, úgyhogy kéthetes pihenő után, frissen és üdén várják a hozzájuk látogató Seattle Seahawksot ezen a szombati napon.
A Falcons ezzel a beharangozóvideóval kedveskedett a drukkereknek

Ha van igazság a földön, akkor Matt Ryan, a Falcons irányítója kapja idén az NFL legértékesebb játékosának (MVP – Most Valuable Player) járó díjat, hiszen

minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy élete szezonját játszotta.

38 touchdownja mellett mindössze hétszer adta el a labdát, passzainak 69,9 százaléka ért célba, egészen elképesztő 309 yardot átlagolt meccsenként, az alapszakasz végéig pedig 4944 yardot passzolt.

Ráadásul ott van mellette Julio Jones, aki a coltsos T.Y. Hilton mögött úgy lett a második legeredményesebb elkapó a ligában a maga 1409 yardjával, hogy két meccset ki is hagyott, de muszáj megemlíteni Kyle Shanahan támadókoordinátort is, aki olyan potens offense-et rakott össze Atlantában, hogy nem véletlenül volt ott a legkeresettebb vezetőedző-jelöltek közt a Fekete Hétfő után.

A Legion of Boom Forrás: AFP/2016 Getty Images/Billie Weiss

A Seattle Seahawksnak relatíve könnyű dolga volt múlt héten hazai pályán a Detroit Lions ellen, most viszont vendégcsapatként kell helyt állnia a Georgia Dome-ban. Ahhoz képest, hogy

mindenki a seahawksos futójáték hanyatlását várta, Thomas Rawls 161 yarddal lepte meg a Lions-védelmet,

ehhez pedig az elkapók is hozzátették a magukét egy-két igazán hihetetlen, bár nem feltétlenül szabályos megmozdulással.

Nehezen hihető, hogy az Atlanta Falcons ellen is ilyen könnyű dolguk lesz a seattle-ieknek, noha az alapszakaszban egy igazán izgalmas meccsen 26-24-re győzni tudtak. Az akkori győzelemben azonban benne volt egy bírói hiba is (a Julio Jones ellen szabálytalankodó Richard Shermanre nem dobtak zászlót), és akkor még Earl Thomas is ott volt a Legion Of Boom soraiban, aki egy interceptionnel járult hozzá a Seahawks győzelméhez.

A csapat most Thomas nélkül kénytelen szembenézni Matt Ryan és Julio Jones robbanásveszélyes párosával, ráadásul a másodéves Vic Beasley vezette Falcons-védelem is egyre kiegyensúlyozottabban játszik. Nagyon nehéz lenne megjósolni a győztest, az viszont tény, hogy a Seahawks és a Falcons meccsei mindig hihetetlenül izgalmasak – gondoljunk csak a 2013-as playoffmeccsükre –, és ez a meccs is bibliai összecsapásnak ígérkezik.

New England Patriots-Houston Texans vasárnap 2:15

A Houston Texans múlt szombaton magabiztosan verte a Derek Carr helyén Connor Cookkal felálló Oakland Raiderst 27-14-re, de a New England Patriots enyhén szólva is nagyobb falat lesz Bill O'Brienéknek, mint az oaklandiek.

Tom Brady valószínűleg csak azért fog lecsúszni a MVP címről, mert a szezon első négy meccsét kihagyni kényszerült,

a Patriots viszont nélküle is, Jacoby Brissett-tel az irányítóposzton is rommá verte a Texanst az alapszakaszban. Annak a mérkőzésnek 27-0 volt az eredménye, az utolsó két Patriots-Texans-meccs mérlege pedig 54-6, ráadásul a Texans a legkevesebb pontot átlagoló csapatként került be a rájátszásba.

Tom Brady pedig ezzel a videóval kívánt jó szurkolást Facebookon

A remegő kezű Brock Osweiler, a houstoniak irányítója imád labdákat ajándékozni az ellenfél védelmének, ennek pedig az NFL-ben a legtöbb pontot szerző Patriots-defense nagyon fog örülni.

Persze az NFL-t total defense-ben vezető Texans-védelem sem kétévesekből áll,

hiszen a Jadeveon Clowney-Whitney Mercilus a Raiders-támadófal életét is megkeserítette a múlt héten, és szintén érdekes lesz megfigyelni, hogyan boldogul a Texans-secondary Julian Edelman vagy Michael Floyd levédekezésével, de a helyzet az, hogy nagyon nagy csodára, és egy erején felül teljesítő Brock Osweilerre lenne szükség ahhoz, hogy a Texans győzelmével érjen véget ez a meccs.

Dallas Cowbyos-Green Bay Packers vasárnap 22:40

A múlt héten Aaron Rodgers bebizonyította mindenkinek, hogy továbbra is bombaformában játszik, és erőlködés nélkül szedte szét a decens Giants-védelmet a wild card-körben. Erre az ihletett játékra továbbra is szükség lesz, hiszen az ellenfél ebben a körben nem más lesz, mint az NFC-t toronymagasan megnyerő Dallas Cowboys.

Az a Cowboys, ami a hatodik héten 30-16-ra verte a Packerst, méghozzá a Green Bay-i Lambeau Fielden,

ráadásul úgy, hogy a dallasiak csúcselkapója, Dez Bryant nem is játszott.

A Dallas Cowboys is csodás videóval készült.

Bryant most a pályán lesz, egy másik fontos szereplő viszont hiányozni fog. Ő pedig nem más, mint Jordy Nelson, Rodgers kedvenc fegyvere, akivel együtt produkált néhány hihetetlen megmozdulást az alapszakaszban. Nelsonnak két bordája is eltört a Giants elleni meccsen, így Rodgersnek marad a múlt héten megbízhatóan teljesítő Randall Cobb, Geronimo Allison, Davante Adams, esetleg az egyre jobban játszó tight end, Jared Cook, na meg az a támadófal, ami kiválóan védte az írányítót még az oly vehemens Giants-védelem ellen is a múlt héten.

Aaron Rodgersre nehéz nap vár Dallasban Forrás: AFP/2017 Getty Images/Stacy Revere

A Packersszel szemben a két újonc, Dak Prescott és Zeke Elliott által felturbózott Dallas Cowboys áll majd, egyhetes pihenő után, hazai pályán. Elliott az október 6-i meccsen szó szerint darabokra tépte a Packers védelmét 157 futott yarddal, Dez Bryant pedig bármilyen secondarynek komoly fejfájást okozhat, és a Green Bay passz elleni védekezése bizony nem túl rózsás, hiszen ligaszinten a 31. helyen kullognak a maguk 4308 engedett yardjával.

Márpedig ezen a meccsen a védelemnek is bizonyítania kell, hiszen legyen bármekkora varázsló Aaron Rodgers, ezt a meccset egymaga még ő sem fogja tudni megnyerni.

Kansas City Chiefs-Pittsburgh Steelers vasárnap 2:20

Elég rossz hír a magyar NFL-drukkereknek, hogy Kansas Cityben jelenleg olyan ítéletidő tombol, hogy az eredetileg 19:05-kor kezdődő meccset a hajnali két órás idősávba helyezte át az NFL. E

zért a meccsért azonban érdemes fennmaradni, hiszen itt is óriási izgalmakra van kilátás.

Ben Roehtlisberger Steelers-irányító ugyan mindenkire ráhozta a frászt, amikor a Dolphins elleni wild card-győzelem után egy járógépben bicegett elő, de a hírek szerint a játékosnak nem esett komoly baja.

Egy rossz formában lévő Roethlisbergert pedig kiválóan tud helyettesíteni az a Le'Veon Bell, aki október másodikán 144 yarddal járult hozzá ahhoz, hogy a Steelers 43-14-re győzze le a Chiefset. Azon a meccsen egyébként Roethlisberger öt touchdownt passzolt, amiből Antonio Brown, a Steelers harmadik fegyvere egymaga kettőt jegyzett.

Jamers Harrison az NFL egyik legidősebb aktív játékosa Forrás: AFP/2015 Getty Images/Jared Wickerham

Persze az Andy Reid vezette Chiefset sem kell félteni, ugyanis náluk játszik Tyreek Hill, az NFL leggyorsabb játékosa, aki robbanékonyságával már jó néhány védelemre ráhozta a frászt ebben a szezonban. A labdákkal olykor gondatlanul bánó Roethlisberger passzait az Eric Berry vezette Chiefs-secondary igyekszik majd leszedni, akik ebben a szezonban már 33 labdaszerzésnél tartanak, a Tamba Haliból, Dee Fordból és a sérülés után visszatérő Justin Houstonból álló linebackertrió pedig igencsak megkeserítheti az irányító életét.

Jeremy Maclin wide receiver és Travis Kelce tight end levédekezése komoly próba elé állítja az újonc Artie Burnst és Sean Davist is magában foglaló Steelers-védelmet, ami egyébként a red zone-ban eddig különösen jól muzsikált, ezzel szemben a Chiefs az egyik legkevésbé hatékony csapatok közt van, ha a húszyardos vonalon belül kell támadniuk.