A jövő hét a Pingpong Hete lesz Budaörsön

Pergel Szandra, pingpong, asztalitenisz
Hungarian Dora Madarasz (R) and Szandra Pergel (L) serve a ball against German Kristin Silbereisen and Sabine Winter in Budapest on October 22, 2016 during the women double semi-final of the 2016 ITTF European Table Tennis Championships. / AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK
Vágólapra másolva!
A Budaörsi Sport Club asztalitenisz-szakosztálya január utolsó hetében színes, színvonalas programokkal vár minden érdeklődőt a Pingpong Hete rendezvényre, amelynek két csúcspontja a keddi női Európa-bajnoki selejtező és a szombati ETTU-kupa-mérkőzés lesz.

A klubtól kapott tájékoztatás szerint a város már harmadik alkalommal adhat otthont válogatott meccsnek, ráadásul most, a svédek ellen két helyi játékos, Pergel Szandra és Nagyváradi Mercédesz is tagja a magyar keretnek.

A nemzeti együttes eddigi mindhárom mérkőzését megnyerte a csoportjában, így jó esélye van arra, hogy csoportgyőztesként közvetlenül kijusson az Eb-re. Ez lesz a szövetségi kapitányi posztról több mint egy évtized után távozó Téglás Péter utolsó találkozója a válogatott élén.

Pergel Szandra Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

A pingponghét másik fontos tétmérkőzésére szombaton kerül sor, a Budaörs női csapata az ETTU Kupa negyeddöntőjének első találkozóján fogadja a török Bursa Büyüksehir Belediyespor gárdáját. Az elődöntőbe jutás két mérkőzésen dől el, a visszavágóra február elején kerül majd sor Törökországban.

Mindkét találkozóra ingyenes lesz a belépés, de a házigazda klub ezeken kívül is több szórakozási, sportolási lehetőséget kínál. Két kategóriában, gyermek és felnőtt korosztályban ismét megrendezik a nyílt amatőr asztalitenisz-bajnokságot, amelyen bárki elindulhat, aki nem igazolt játékos. Nevezési díj nincs, az érmek átadására pedig közvetlenül az ETTU Kupa-mérkőzés előtt kerül majd sor. Azokat, akik nem szeretnének versenyezni, játszani viszont igen, folyamatosan két asztal várja majd a Budaörs Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand létesítményében hétfőtől vasárnapig.