Az Alibaba lesz a NOB digitális partnere 2028-ig

politics diplomacy economy summit Horizontal
Az Alibaba alapítója és elnöke, Jack Ma (balra) pózol Thomas Bach-hal, a NOB elnökével
Vágólapra másolva!
Az Alibaba kínai online kereskedelmi óriáscég lesz a Nemzetközi Olimpiai Bizottság digitális partnere, erről a két fél 2028-ig szóló megállapodást kötött csütörtökön a svájci Davosban.

Az Alibaba ezzel a kiemelt szponzorokhoz csatlakozott, melyek közé olyan világcégek tartoznak, mint a Coca-Cola vagy a McDonald's. A világ legnagyobb online viszonteladója lesz a felelős az olimpiai logóval ellátott emléktárgyak forgalmazásáért, illetve az ötkarikás játékok informatikai hátterének biztosításáért.

Az Alibaba alapítója és elnöke, Jack Ma (balra) pózol Thomas Bach-hal, a NOB elnökével Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

A megállapodás anyagi részleteit nem hozták nyilvánosságra, ám a Financial Times értesülései szerint az Alibaba támogatása mintegy 600 millió dollár (173,4 milliárd forint) bevételt jelent a NOB-nak.

Az óriáscég szerepvállalásában közrejátszhatott az, hogy

a következő három olimpiát egyaránt Ázsiában rendezik:

a 2018-as téli olimpiának Pjongcsang, míg a 2022-esnek Peking ad otthont, a 2020-as nyári játékokat pedig Tokió látja vendégül.

"Ez egy történelmi stratégiai együttműködés a digitális világban. Át fogja alakítani az egész olimpiai mozgalmat"- hangsúlyozta Thomas Bach, a NOB elnöke.