Megint nyertek a fogadóirodák a Super Bowlon

superbowl superbowl li
HOUSTON, TX - FEBRUARY 05: Tom Brady #12 of the New England Patriots makes a pass during the third quarter against the Atlanta Falcons during Super Bowl 51 at NRG Stadium on February 5, 2017 in Houston, Texas. (Photo by Patrick Smith/Getty Images)
Vágólapra másolva!
A Las Vegas-i fogadóirodáknál rekordösszeget, összesen 138,5 millió dollárt tettek fel a szerencsevadászok a vasárnapi Super Bowlra, a profi amerikaifutball-liga fináléjára.

A nevadai játékfelügyelet adatai szerint a 196 sportfogadónál összességében hatmillió dollárral játszottak meg több pénzt, mint ez eddigi csúcsot jelentő tavalyi nagydöntőre.

A kimutatás alapján az irodák jól jártak – még azzal együtt is, hogy nem a mostani volt a rekordnyereségük –, ugyanis 10,9 millió dollár marad náluk a kifizetések után, ami a feltett összeg 7,9 százaléka. Tavaly 132,5 milliós fogadásból 13,3 milliós pluszt könyvelhettek el.

Forrás: Getty Images/2017 Getty Images/Patrick Smith

Az idei volt sorozatban a kilencedik Super Bowl, amit nyereséggel zártak a Las Vegas-i fogadóirodák. A 2008-as döntő volt az első, ami után a fogadóirodáknak többet kellett kifizetniük, mint amennyit feltettek náluk.

A Houstonban rendezett mérkőzést a fogadóirodáknál is favorit New England Patriots nyerte, egy vélhetően sokáig emlékezetes mérkőzésen, 25 pont hátrányból felállva, hosszabbításban 34-28-ra.