Megvédené Európa-bajnoki címét Márton Anita

Márton Anita
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 13. Márton Anita a riói nyári olimpia női súlylökés versenyszámának eredményhirdetésén a Rio de Janeiró-i Olimpiai Stadionban 2016. augusztus 12-én. Márton Anita országos csúccsal bronzérmet nyert. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Az olimpiai bronzérmes súlylökő, Márton Anita két fő célt fogalmazott meg a 2017-es évre: szeretné megvédeni címét a belgrádi fedettpályás Európa-bajnokságon, az augusztusi, londoni szabadtéri világbajnokságon pedig érmet akar szerezni.

A 28 éves békéscsabai atléta az M4 Sport-nak nyilatkozva elmondta, hogy nem sokat változott az élete a tavalyi, riói játékokon elért harmadik helye után, ugyanúgy kezdte el a felkészülést, mint az előző években, és ugyanazzal a csapattal dolgozik, mint korábban.

Edzője, Eperjesi László ugyanakkor elárulta: az elmúlt évekhez képest óriási előrelépés, hogy most egy fűtött tornateremben tréningezhetnek, tanítványa pályafutásában erre még nem volt példa. "Ez azt jelenti, hogy

– fogalmazott a tréner, aki hozzátette, a körülményeik jóval gyengébbek, mint a külföldi riválisoké, de ők ebből tudják kihozni az eredményeiket, és erre nagyon büszkék.

Márton Anita fényesebb olimpiai éremre vágyik Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Márton Anita azt mondta: sok versenyre hívják, válogathat, hogy hol induljon el, és ennek nagyon örül. "Rió előtt a 6-8. helyet tűztem ki célul, és a bronzérmem meglepetésérem volt.

hanem egy stabil dobogós helyezés, és szeretném, ha a bronznál fényesebb érem lenne" – nyilatkozott Márton Anita.

A fedettpályás Eb-t március elején rendezik Belgrádban, azon címvédőként egyértelműen az újabb győzelem a célja, az augusztusi, londoni szabadtéri vb-n pedig szeretné begyűjteni pályafutása első szabadtéri világbajnoki érmét.