Vágólapra másolva!
Budapesten járt Scott Coker, a Bellator MMA elnöke, aki januárban nyílt levelet írt a háromszoros Oscar-díjas Meryl Streepnek. Megkérdeztük, kapott-e választ a színésznőtől.

Az ügy előzménye, hogy a színésznő az idei Golden Globe-díjátadón életműdíjat vehetett ét, és a beszédével felbőszítette az MMA (kevert harcművészetek) rajongóit, amikor ezt mondta: "Hollywood tele van kívülállókkal és külföldiekkel. Ha őket kirúgjuk az országból, nem nézhetünk mást, mint futballt és kevert harcművészeteket, ami nem művészet."

A sportág szerelmesei ezek után nekiestek Meryl Streepnek, Scott Coker elnök pedig úgy gondolta, nyílt levélben meghívja egy gálára a színésznőt.

A kilencszeres Golden Globe-díjas színésznő szavainak nem örültek az MMA rajongói Forrás: AFP/2017 Getty Images/Kevin Winter

A Twitterre kitett üzenetében az amerikai promoter azt írta, szívesen vendégül látja Streepet január 21-én, a Los Angeles-i LA Forumban, ahol – mint fogalmazott – a világ minden tájáról érkező versenyzők küzdenek majd egymással világszínvonalon.

Itt megláthatja majd, hogy az MMA valóban művészet.

Szerdán Scott Coker Budapestre érkezett az április 14-ei, Bellator Budapest 2017 MMA-gála miatt, mi pedig megkérdeztük, kapott-e bármilyen választ Meryl Streeptől. "Nem válaszolt, de jövőre újra meg fogom hívni" – kezdte az elnök.

Hozzátette, hogy a versenyzői igenis képzettek, és amit csinálnak, az egyfajta művészet. "Nekem ez az életem, és úgy éreztem, mindenképpen meg kell szólalnom az ügyben."

A Bellator MMA elnöke, Scott Coker a budapesti gála miatt járt Magyarországon Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Mivel győzné meg Meryl Streepet, ha személyesen találkoznának? – kérdeztük Cokert. "Amit mondott, az olyan, mintha én azt mondanám, hogy amit a színészek csinálnak, az nem is egy művészet igazából, hiszen csak eljátsszák a cselekményeket.

Minden harcos egy egyéniség, mindegyik kialakítja a saját művészeti alkotását, saját magát, a saját testét. Ez egy csodálatos művészeti forma, egy olyan művészet, amiben harc van."

Amerikában legutóbb 2,2 milliós nézettséget hozott, a budapesti gálára pedig az elnök legalább 8-9 ezer nézőt vár.

– mondta arról, hogy minek köszönheti az MMA a népszerűségét. "Pislantasz egyet, és már vége is van. Az emberek élvezik, hogy valódi harcot láthatnak."

A Bellator Budapest 2017 gálán MMA- és kick-box-mérkőzéseket rendeznek: Győrfi Csaba az évszázad KO-ja cím birtokosával, Raymond Danielsszel csap össze, míg Borics Ádám az amerikai Anthony „Pretty Boy" Taylor ellen küzdhet meg.

A sajtótájékoztatón Gáspár László énekes megnézte, milyen erővel bír rúgni Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Az esemény sajtótájékoztatón Taylor elemében volt: "Nincsen olyan versenyző, akit ne tudnék legyőzni, én vagyok a legjobb a súlycsoportomban.

Minden, amit csinálok, szép.

Szépen edzek, szép ütéseket tudok az ellenfeleimre mérni, és szép vagyok. A szépség és a szörnyetegnek csatája következik."

Az esemény fő mérkőzését Laszák Zoltán vívja: K-1 szabályrendszerben védheti meg tavaly elnyert világbajnoki címét a francia Karim Ghajjival szemben. Ghajji tavaly kikapott Laszáktól, és most szeretne visszavágni: "Úgy edzettem, mint a főhős a Rocky 4-ben. Nem örültem, hogy legutóbb kikaptam, ezért magasabb fokozatba kapcsoltam.

Egy új Ghajjit fognak látni a nézők."

Belépők elővételben a Broadway jegyirodánál és a helyszínen kaphatók.