Jó barátnőjével nyert tornát Póta Georgina Újdelhiben

Póta Georgina
Budapest, 2016. október 21. Póta Georgina a román Irina Ciobanu elleni mérkőzésén az asztalitenisz Európa-bajnokság női versenyén a fővárosi Tüskecsarnokban 2016. október 21-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Póta Georgina és svéd játékostársa, Matilda Ekholm megnyerte a párosversenyt Újdelhiben, az asztaliteniszezők World Tour-sorozatának indiai tornáján.

A második helyen kiemelt magyar, svéd duó előbb egy indiai riválist, majd egy tajvanit vert 3-0-ra, a vasárnapi fináléban pedig az elsőként rangsorolt hongkongi Tu Hoj-kem, Li Ho-csing kettős volt az ellenfele. Az ázsiai rivális kétszer is vezetett, de Pótáéknak mindkétszer sikerült egyenlíteniük, a döntő szettben pedig már ők irányítottak.

Póta tornagyőzelmet ünnepelhetett Forrás: MTI/Illyés Tibor

A magyar, svéd páros tavaly szeptemberben, Csehországban már nyert WT-verseny, idén januárban, Budapesten pedig ugyancsak döntőt játszhatott, akkor azonban kikapott.

"Nagyszerű érzés World Tour-viadalt nyerni. Nagyon boldogok vagyunk.

- mondta az újdelhi siker után Póta és Ekholm, akik összesen ötezer dollárt kaptak sikerükért.

Jó barátok:

Póta Georgina egyesben harmadik kiemeltként a negyeddöntőben búcsúzott, ez 2200 dollárt jelentett számára, így összesen 4700 dollárral (1,36 millió forint) zárt.

Az Újdelhiben zajló torna 150 ezer dollár összdíjazású.

Eredmény, női páros, döntő:
Póta Georgina, Matilda Ekholm (magyar, svéd, 2.)-Tu Hoj-kem, Li Ho-csing (hongkongi, 1.) 3-2 (-9, 3, -5, 12, 8)