Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Videoton FC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy az egyszeres magyar válogatott Bódi Ádám az idény végéig a DVSC-hez került kölcsönben.

A 26 éves középpályás tavaly nyáron éppen Debrecenből érkezett Székesfehérvárra,

az előző bajnoki szezonban csak 353 percnyi lehetőséget kapott a korábbi vezetőedzőtől, Henning Bergtől.

A Vidi új trénere, Marko Nikolic a máltai Balzan FC elleni Európa Liga-selejtező első mérkőzésén a kezdőbe nevezte, de több lehetőséget már nem kapott a bizonyításra.

Bódi Ádám két évvel ezelőtt Feröer-szigetek ellen húzhatta magára a címeres mezt Forrás: AFP/Ferenc Isza

Bódi Ádám a DVSC-ben nevelkedett, az NB I-ben 2010. május 4-én mutatkozott be a Vasas ellen. A következő években meghatározó szerepet töltött be Debrecenben, 153 NB I-es találkozón lépett pályára, és 29 gólt szerzett a Loki színeiben. 2015. október 8-án, a Feröer elleni Eb-selejtezőn a magyar válogatottban is bemutatkozott.

Bódi Ádám hétfőn csatlakozott a DVSC keretéhez, nagy valószínűséggel

a Vasas elleni bajnokin már számíthat rá Herczeg András vezetőedző.