Vágólapra másolva!
Csak a koronavírus-járvánnyal szembeni védekezés 960 millió dolláros pluszköltséget jelent a jövő nyárra halasztott tokiói nyári olimpia szervezőinek.

Az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz honlap írása kiemeli, a játékok egyéves eltolása összesen mintegy 1,9 milliárd dollárjába fog kerülni a japánoknak, ebből közel egymilliárdot a pandémiával szembeni intézkedésekre fordítanak.

Ennek részeként bővítik az egészségügyi infrastruktúrát, illetve újabb tesztállomásokat hoznak létre. A tokiói városvezetés és a japán kormányzat folyamatosan vizsgálja a járvány terjedésének mértékét, de továbbra is bíznak abban, hogy biztonságosan le tudják bonyolítani az ötkarikás játékokat.

Közel kétmilliárd dollárba kerül a tokiói olimpia halasztása a szervezőknek Forrás: AFP/Charly Triballeau

A szervezők szerdán közölnek majd részleteket a várható óvintézkedésekről. A várakozások szerint az olimpia idején a távolságtartás és a maszkviselés kötelező lesz, a sportolóknak pedig ajánlott lesz a versengés zárulta után a lehető legrövidebb időn belül távozniuk a japán fővárosból.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól Thomas Bach elnök korábban úgy számolt, a szervezetnek mintegy 800 millió dolláros pluszköltséget fog jelenti a halasztás. A tokiói olimpia összköltségét eredetileg 13 milliárd dollárra becsülték.

A nyári olimpiát 2021. július 23. és augusztus 8. között rendezik, a paralimpiát augusztus 24. és szeptember 5. között tartják majd Tokióban.