A MOB platina fokozatú támogatója még több autót ad a sportolók felkészüléséhez

MOB és Toyota együttműködés
MOB és Toyota együttműködés
Vágólapra másolva!
Az olimpia.hu beszámolója szerint a Toyota az eddigi 28 helyett immár 34 magyar olimpiai kerettag sportoló tokiói felkészülését segíti egy-egy hibrid elektromos autóval. A kocsikat a 2021-re halasztott ötkarikás játékok végéig használhatják majd a sportolók.

A most átadott autók a Magyar Olimpiai Csapat szurkolói márkája, a Magyarock arculatának megfelelő szignalizációt kaptak. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Kulcsár Krisztián így kommentálta a kiterjesztett megállapodást:

„Büszkeséggel tölt el minket, hogy egy olyan nagymúltú autómárkával, innovatív és környezetbarát technológiát alkalmazó céggel működünk együtt mint a Toyota,

aki a nemzetközi olimpiai család partnereként szervezetünk célkitűzéseit nem csak sajátjaként vallja, hanem támogatja is."

A japán cég magyarországi országigazgatója, László Richárd is elégedetten nyilatkozott:

függetlenül attól, milyen körülmények között élnek és készülnek fel. Éppen ezért hatalmas büszkeség számunkra, hogy a NOB világszintű mobilitási partnere, és a MOB platina fokozatú támogatója lehetünk, és immáron összesen 34 hazai olimpikon reménység felkészülését támogatjuk."