Vágólapra másolva!
Az mfor számolt be róla, hogy a magyar kormány jelentősen megnövelte az olimpiai helyezett, valamint a jelentős világeseményeken jó helyezést elért sportolóknak adott pénzdíjak összegét.

Az új intézkedéseknek köszönhetően a versenyzői pénzjutalmak a nyári és a téli olimpiák esetében ezentúl így néznek ki:

Aranyérem 50 millió forint
Ezüstérem 35,7 millió forint
Bronzérem 28,5 millió forint
IV. helyezés 21,5 millió forint

Az emelés a nyolcadik helyen végzett versenyzőket is érinti, ők majd 2,8 millió forint állami jutalmat kaphatnak. Mindez releváns emelést jelent, mert egy olimpiai bajnok eddig 35 millió forintot kapott, az ezüstérem 25 millió forintot, a bronzérem 20 millió forintot ért. A nyolcadik helyezett pedig eddig 2 millió forintot kapott a teljesítményéért.

A paralimpiai versenyszámokra jutó támogatások összegét is módosította a kormány, és önálló jutalmazási listát kaptak a nyári és téli paralimpiai játékok legjobbjai. Itt az olimpiai bajnok 17,5 millió forintot kap majd.

Az olimpiákra vonatkozó emelések mellett pedig az olimpiai versenyszámban elért világbajnoki vagy Európa-bajnoki cím is többet ér a jövőben. Eddig a világbajnok kétmillió forintot kapott, ez 6,2 millió forintra emelkedik, míg az Európa-bajnok az eddigi egymillió forint helyett 3,7 millió forintot kap majd.