Társoldalunk:

Tokiói kvótát szerzett Korpási Bálint

2021.03.20. 19:02

Korpási Bálint olimpiai kvótát szerzett a kötöttfogásúak 67 kilogrammos kategóriájában az európai birkózók BOK Csarnokban zajló olimpiai kvalifikációs versenyén azzal, hogy bejutott a döntőbe.

Torba Erik, a BHSE Európa-játékok másodikja rögtön az első meccsen volt érdekelt, és ahogy az előcsatározások során, úgy ezúttal is nagyon kemény csata várt rá. A norvég olimpiai és vb-bronzérmes norvég Stig-Andre Bergét és a vb- és Eb-győztes bolgár Ivo Serafimov Angelovot nagyszerű teljesítménnyel győzte, majd az elődöntőben a törökök Eb-másodikja, Kerem Kamal ellen is jól birkózott és csak minimális különbséggel maradt alul.

A találkozó elején a török volt a jobb, néhány másodperc után derékra támadás után dobást indított, melyről le tudott jönni Torba, mégis Kamal kapott két pontot. A folytatásban is a rivális maradt aktívabb, Torbát pedig megintették (0-3), lentről viszont kiválóan védekezett, hiába támadhatott közel fél percig ellenfele, nem tudott akciót elérni, sőt, végül Torba Erik kerekedett felül, majd szépen billentett (3-3).

Budapest, 2021. március 20. Korpási Bálint (pirosban) és a bolgár Dejvid Dimitrov a kötöttfogásúak nyolcaddöntőjében, a 67 kilogrammos súlycsoportban a birkózók európai olimpiai kvalifikációs versenyén a budapesti BOK Sportcsarnokban 2021. március 20-ánForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A magyar számára előnyös döntetlen viszont nem tartott ki a szünetig, mert néhány másodperccel az előtt egy derékra támadást még végigvitt Kamal (3-5).

A második menetben a török már csak arra ügyelt, hogy Torba ne tudjon akciót csinálni rajta, és mivel a magyar állásból, illetve a menet közepén intés után (4-5) lentről sem volt képes további pontokat elérni, Kamal győzött, Torba Erik pedig elkeseredetten rogyott le a szőnyegre.

A fájó kudarc után kevéssel Korpási Bálinton volt a sor, hogy megszerezze az első budapesti kvótát a hazai csapatnak. A BVSC világ- és Európa-bajnoka sikereit nem olimpiai súlyban aratta az elmúlt években, és csak azért vállalta a fogyást 67 kilóra, hogy karrierjét egy olimpiai szerepléssel tegye teljessé. Korpásival kapcsolatban kérdéses lehetett, hogy a fogyasztás után milyen teljesítményre lesz képes, de tulajdonképpen már első meccsén megnyugtatta az érte aggódókat és klasszisbirkózással verte a norvégok regnáló Európa-bajnokát, Morten Thoresent, majd a negyeddöntőben a bolgár Dejvid Dimitrov ellen is magabiztos volt egy húsz másodperces szakaszt leszámítva, amikor azért küzdött, hogy ne szorítsák tusba.

"Abban a pillanatban az egész karrierem lepörgött előttem, és arra gondoltam, nem érhet így véget a történetem" - nyilatkozta még az elődöntőbe jutást követően Korpási, aki az este már nem tartogatott hasonló izgalmakat.

A tokiói repülőjegyért a moldovai Donior Islamovval került szembe, aki a találkozó elején nagyon aktív volt, kapaszkodás helyet messziről ugrált és rángatott, Korpásit azonban nem zökkentette ki, a BVSC sportolója jól állt a lábán és egy perc után már egyértelműen irányított. A moldovai előre menekülése nem fizetődött ki, mert kevesebb mint két perc után őt intették (1-0), Korpási Bálint pedig lentről, két gyönyörű pörgetéssel (5-0) eldöntötte a meccset. A második menetben a magyar még egy intésponttal növelte is előnyét (6-0), de igazából végig csak arra ügyelt, hogy ne hibázzon és nem adott esélyt az erejével az utolsó percre már teljesen elkészült Islamovnak a zárkózásra.

Varga Ádám vereséget szenvedett a kötöttfogásúak 130 kilogrammos elődöntőjében, így lemaradt a kvótáról. Az UTE nehézsúlyú sportolója az előcsatározások során egyformán 3-1-re győzte le a cseh Stepan Davidot és az örmény David Ovaszapjant is, a kvótát érő döntőbe jutásért vívott meccsen viszont nem volt esélye a 2018-as világbajnok oroszhoz Szergej Szemjonov ellen, aki tussal győzte le őt.

Ezzel eldőlt, hogy a budapesti viadalon egyedüliként Korpási tudott csatlakozni a 2019-es vb- kvótát szerzett négy honfitársához, a szintén kötöttfogású Lőrincz Tamáshoz (77 kg) és Lőrincz Viktorhoz (87 kg), a szabadfogású Muszukajev Iszmailhoz (65 kg) és Sastin Mariannához (62 kg).