A készülő versenysport-stratégiáról is beszéltek a MOB közgyűlésén

MOB közgyűlés
Budapest, 2021. november 27. Szavaznak a küldöttek a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlésén a Budapest Kongresszusi Központban 2021. november 27-én. MTI/Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Az idei, tokiói nyári olimpia beszámolója, a készülő versenysport-stratégia, valamint a februári, pekingi téli játékok magyar küldöttségének elfogadása is szerepelt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új összetételű, szombati közgyűlésének napirendjén.

A MOB új alapszabálya még szeptember elsején lépett hatályba, és a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB) igazodva új delegálási, jelölési rendet határoz meg, aminek értelmében a közgyűlés összetétele is átalakult.

Ez jelenleg 50 főt jelent, ha minden szövetség delegál majd, akkor leszünk 58-an, de az alapszabály összesen ennek közel a dupláját, 115 tagot engedélyez" - idézte a MOB jelentése Kulcsár Krisztián elnököt, aki hozzátette, a MOB jelölőbizottságának javaslata alapján a MOB elnöksége fogja a további tagokat a közgyűlés elé terjeszteni.

Szavaznak a küldöttek a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlésén a Budapest Kongresszusi Központban 2021. november 27-én Forrás: MTI/Soós Lajos

A Budapest Kongresszusi Központban tartott közgyűlésen részt vett Szabó Tünde sportért felelős államtitkár is, aki gratulált az eltelt nehéz időszak sporteredményeihez és a tokiói szerepléshez, egyúttal bizakodását fejezte ki a pekingi sikerek iránt, majd a kormányzat további támogatásáról biztosította a közgyűlés tagjain keresztül a magyar sportot.
"A magyar kormány 11 éve stratégiai ágazatként kezeli a sportot, amit a nehéz időszak ellenére is segített. A kormány folytatni kívánja a sport támogatását a jövőben is!" - jelentette ki Szabó Tünde, aki emlékeztetett, hogy a beruházások közt mennyi csarnok, tanuszoda, tornaterem, sportpark létesült nemcsak a nagyvárosokban, hanem a kisebb településeken is országszerte.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy hosszú távon terveznek, a több mint 125 esztendős hagyományok figyelembevételével 2032-ig szóló stratégia készül, melynek alapvető részét fogják képezni a sportágfejlesztési programok.

Kulcsár Krisztián a május 29-i közgyűlés óta eltelt időszak történéseit ismertette. Kitért a sikeres tokiói olimpiára, háláját fejezte ki a japán szervezők felé, beszélt többek között a bizottságok munkájáról és a MOB marketingtevénységéről.

A közgyűlés elismerte a Magyar Táncsport Szövetséget a magyar olimpiai mozgalomhoz tartozó szervezetként, mivel a 2024-es, párizsi játékok programján szerepel a breaktánc is.

A tokiói olimpiáról szóló beszámolót Fábián László sportigazgató és Vékássy Bálint főtitkár tartotta, majd a közgyűlés elfogadta a pekingi téli olimpián résztvevő magyar delegáció összetételét. Vékássy Bálint elmondta, hogy várhatóan 15 fő körül alakul majd a sportolói csapat, és emlékeztetett: az elnökség arról döntött, hogy a kiutazóknak három koronavírus elleni oltással kell rendelkezniük.
Döntöttek a 2022-es téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra utazó delegációról is. A finnországi Vuokattiban négy sportágban szerepelhet majd a fiatalokból álló magyar csapat. A jövő nyári fesztiválra - amelynek Besztercebánya ad otthont - közel százfős magyar sportolói csapat utazhat, a 13-18 éves fiatalok tíz sportágban fognak rajthoz állni.

A következő közgyűlésre várhatóan 2022. május 28-án kerül sor.