Vágólapra másolva!
Szlovénia nem jutott tovább a magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság csoportköréből, miután a harmadik, utolsó fordulóban 33-32-re kikapott Montenegrótól hétfőn Debrecenben.

Branko Vujovic vezérletével jól kezdtek a montenegróiak, akiknek a döntetlen is továbbjutást jelentett volna. Eleinte felváltva estek a gólok, majd a 13. percben előnybe kerültek, de ez nem tartott sokáig, mert javult a szlovénok védekezése, illetve kapusteljesítménye, és a huszadik perc után sorozatban négy gólt lőttek (17-13). Mivel Urh Kastelic a folytatásban is remekül védett, csapata lendülete kitartott, és az előző kontinenstorna negyedik helyezettje 19-16-ra vezetett a szünetben.

A második félidő elején már négy találat volt Szlovénia előnye, majd 23-22-re felzárkózott Montenegró, ám ezt követően emberhátrányba került. A szlovénok ekkor már nagyobb hangsúlyt fektettek a védekezésre, ellenfelük viszont a kapusa lecserélésével létszámfölényes támadójátékra állt át. Egy-egy pontatlan akciót üres kapus góllal büntetett a szlovén együttes, Kastelic kapus kétszer is betalált. Az utolsó öt perc döntetlen állásról kezdődött, majd Montenegró 9-8 után ismét átvette a vezetést.

A montenegrói Nemanja Grbovic (balra) és a szlovén Blaz Blagotinsek (jobbra) a debreceni Főnix Arénában Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A montenegróiak öt-egyes védekezésre váltottak, labdaszerzésük után a kétgólos előnyért támadhattak, de ziccert hibáztak, majd kapusuk, Nebojsa Simic két büntetőt is kivédett. Bár Szlovénia egyszer még egyenlített, Nemanja Grbovic gólja után Simic egy átlövést is hárított, így csapata 33-32-re nyert és a szlovénok búcsúztatásával a középdöntő budapesti csoportjába jutott.

A Ferencváros játékosa, Bozo Andjelic öt góllal járult hozzá a sikerhez. A mezőny legjobbja Branko Vujovic lett, aki kilencszer talált be.

A szlovénoknál a veszprémi Blaz Blagotinsek és Gasper Marguc négy-négy, a szegedi Borut Mackovsek két gólt szerzett.

Így ünnepelte a montenegrói válogatott a Szlovénia elleni szenzációs sikert Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A címvédő Spanyolország a vártnál sokkal nehezebben, 28-24-re nyert Bosznia-Hercegovina ellen, és csoportelsőként jutott tovább. A pozsonyi meccsen a Telekom Veszprémet erősítő Jorge Maqueda kétszer volt eredményes. A bosnyákoknál Mirko Herceg (Csurgó) négy, Dino Hamidovic (Gyöngyös) egy góllal zárt.

A társházigazda szlovákok kilenc góllal kikaptak Kassán az oroszoktól, így nem jutottak tovább. A Ferencváros szlovák kapusa, Marián Zernovic négy lövést védett.

Eredmények, csoportkör, 3. (utolsó) forduló:
A csoport (Debrecen):
Montenegró-Szlovénia 33-32 (16-19)

C csoport (Szeged):
Horvátország-Ukrajna 38-25 (18-13)

E csoport (Pozsony):
Spanyolország - Bosznia-Hercegovina 28-24 (12-14)

F csoport (Kassa):
Orosz csapat-Szlovákia 36-27 (19-9)