Van egy pillanatkép, amely eléggé árulkodik Kós Hubert sztorijáról: a Komjádi uszoda forgóajtajában áll gyerekként, anyukája pedig azt mondja: „ma nem muszáj bemenni.” Ő ránéz a vízre és csak ennyit felel: „Én ezt akarom csinálni.” Innen indul az út, amelyen később olimpiai és világbajnoki cím, példaképpé válás és tudatos márkanagyköveti szerep követi egymást – mindig ugyanazzal a belső iránytűvel: ez az ő útja.
Az út azonban nem volt sima. Sőt, Kós Hubert karrierjének egyik legnagyobb töréspontja a 2021-es tokiói olimpia volt.
Azt hittem, jobban készülök mindenkinél. Azt gondoltam, hogy érmet fogok nyerni. És be sem jutottam a középdöntőbe”
– meséli ma már őszintén. A 20. hely hidegzuhanyként érte.
Az az érzés, hogy minden munkát elvégeztem, és mégsem jön az eredmény… abban a pillanatban összeomlott a világ.”
Volt egy-két hónap, amikor minden nap újra kellett értelmeznie, miért csinálja. Aztán jött a felismerés: a munka nem vész el. Amit beletett, ott van a testében, a lelkében, és később kamatostul térül meg. Fél év múlva megszerezte első felnőtt érmét a rövidpályás Európa-bajnokságon – és elindult a felfelé vezető úton, amely végül Párizsban olimpiai bajnoki címig vitte.
A legnagyobb kudarcból lett a legnagyobb tanulságom. Ma már tudom: ha Tokióban jobban sikerül, lehet, hogy nincs Párizs. Akkor talán elhittem volna, hogy jó vagyok úgy, ahogy vagyok, és nem dolgoztam volna tovább ilyen megszállottan”
– vallja be. Bob Bowman edző érkezése új korszakot hozott: apró változtatások, amik nagy hatással voltak – például a 20 perces szabály a bemelegítésre, hogy ne hűljenek ki az izmok és ne legyen ideje túlizgulni a versenyt. Aztán jött a nagy döntés: a vegyes helyett a hátúszásra helyezték a fő hangsúlyt.
Nem én mondtam ki, hogy világbajnok akarok lenni háton, hanem ő. De láttam rajta, hogy maximálisan elhiszi, hogy képes vagyok rá. Én pedig elhittem neki.”
Két hónappal később világbajnok lett – majd olimpiai bajnok.
A laikus a dobogót látja, nem az árat. A kimaradó péntek esték, a hajnali ötkor csörgő ébresztők, a szigorú étkezés és regeneráció évei ritkán kerülnek kamerák elé.
Gyerekként nem érted, mi az ára. Később megtanulod: minden ‘nem’ egy nagyobb ‘igen’-ért.”
A profizmus azonban nem öli ki belőle a játékosságot: rajt előtt képes karácsonyi zenét hallgatni, mert az megnyugtat – emberi villanás egy kőkemény rendszerben.
A példaképpé válás is felelősség. Az MBH Bank márkanagyköveteként – a közösségi médiás megjelenésektől a rövid videókig – nem pózt mutat, hanem utat.
Fura kimondani, hogy példakép vagyok, de el kell fogadni. A cél, hogy a gyerekek lássák: nem kell tökéletesnek lenni, elég következetesnek lenni. Ez az én utam – nekik is lehet a sajátjuk.”
A márkanagyköveti szerep nála ott válik igazán hitelessé, ahol a medencén túli, hétköznapi döntések kezdődnek: a pénzügyeknél. Édesapja könyvvizsgáló és vezérigazgató; tőle hozta, hogy a pénzt nem félni kell, hanem érteni.
Ahogy úszásban edzőhöz fordulsz, pénzügyben jó, ha van megbízható csapatod. Nekem a bank ilyen partner: elérhető, kérdezhető, nem csak győzelemkor.”
A tanulásról hasonlóan gondolkodik. Egy régi mondatot idéz – félig tréfásan, belső meggyőződéssel:
bunkóból nem lesz olimpiai bajnok.”
Az amerikai egyetemi rendszerben látott fegyelem – valódi szellemi terhelés az edzés mellett – számára is tervrajz: a medence után is legyen hivatás és kíváncsiság. Itthon is hisz benne, hogy a fejben végzett munka nem elvon, hanem hozzáad: koncentrációt, önfegyelmet, perspektívát.
Mit tanácsol a fiataloknak? Három szót mond: kitartás, tudatosság, technika. A gyors győzelmet nem érdemes erőltetni: előbb legyen szép a mozdulat, abból lesz tartósan a gyorsaság. És még valami: türelem. Tizenévesen sok tehetség „elveszik”, amikor a többiek hirtelen megnőnek vagy előrelépnek.
Ilyenkor kell bent maradni a munkában. Végül az dönt, ki dolgozott többet és okosabban.”
Ha a 14–15 éves önmagával találkozna, csak ennyit mondana:
Lesznek nagyon nehéz pillanatok. Utána lesznek nagyon jók is. Lendülj át.”
A mondat ma már nem csak neki szól. A gyereknek a lelátón, a szülőnek az uszodaajtóban, annak, aki a diéta, a jegyzet és a kilencvennyolcezer tempó között keresi önmagát.
Kós Hubert története nem sprint, hanem hosszú, türelmes építkezés. A cél változhat, a módszer kevésbé: dolgozni, tanulni, bízni – edzőben, csapatban, magadban. A végén a kép ugyanaz marad, mint a Komjádi ajtajában: dönteni kell. És ha döntöttél, menj tovább. Ez az utad!
