Vágólapra másolva!
Ezt nem láttuk jönni: az örmények elleni meccs napján a Bundesliga hivatalos oldala üzent a magyar válogatott csapatkapitányának. A németek szerint Szoboszlai Dominik mindenkivel a bolondját járatta.

A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s győzelmet aratott szombaton az örmények elleni világbajnoki selejtezőn a Puskás Arénában. Szoboszlai Dominik végigjátszotta a meccset, csapatkapitányként igazi vezér volt, és fegyelmezett is: figyelt arra, hogy ne kapjon sárgát, amivel eltiltatta volna magát a portugálok elleni keddi mérkőzésről. Egyúttal ez ügyben oda is szúrt Varga Barnabásnak… De azt nem láttuk jönni, hogy Szoboszlai szombaton Németországban is téma lesz.

Szoboszlai Dominik az örmény válogatott elleni meccsen, miközben a németek is róla posztoltak
Szoboszlai Dominik az örmény válogatott elleni meccsen, miközben a németek is róla posztoltak
Fotó: Illyés Tibor / MTI Fotószerkesztõség

Mint ismert, a Liverpool magyar sztárja korábban a Bundesligában futballozott, 2023 nyarán Lipcséből szerződött a Premier League-be 70 millió euróért. A németek mind a mai napig nem felejtették el őt, sőt a válogatott meccsek miatti szünet alatt a Bundesliga hivatalos közösségi oldala Szoboszlairól posztolt tegnap, mindössze két órával a magyar–örmény meccs kezdete előtt.

Mit írtak a németek Szoboszlairól?

„Szoboszlai Dominik ezzel most mindannyiunkkal a bolondját járatta” – írta ki a Bundesliga Facebook-oldala tegnap ahhoz a videóhoz, ami a magyar játékos egyik lipcsei gólját mutatja meg.

Szoboszlai egy Stuttgart elleni szabadrúgásgóljáról van szó, amelyen úgy tűnik, hogy csak a kapu előterébe akarta lőni a labdát, ám abba végül senki sem ért bele, úgy vágódott az ellenfél kapujába. Azért láttunk már szebb szabadrúgásgólokat is Szoboszlaitól...

A magyar válogatott csapatkapitánya, akinek a Liverpool is üzent szombaton, legközelebb kedden Lisszabonban, a portugálok elleni vb-selejtezőn próbálkozhat.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!