Vágólapra másolva!
Egészségtudatosságra és együttműködésre nevel, közösséget teremt és példaképeket ad – a sport számtalan módon gyakorol pozitív hatást a mindennapjainkra. A MOL – Új Európa Alapítvány ezért tekint rá kiemelt támogatási területeinek egyikeként és segít közép-európai léptékben szakszövetségeket, egyesületeket és tehetséges sportolókat.

A MOL – Új Európa Alapítvány küldetése a tehetségek és az értékteremtő kezdeményezések felkarolása az egész Kárpát-medencében. Öt kiemelt támogatási területtel rendelkezik, a sport a kultúra, a fenntarthatóság, a szociális ügyek és a tehetséggondozás mellett kapott fontos helyet. Ami jóval több puszta szórakoztatóipari terméknél: összetett pozitív hatással bír az egyénekre és az egész társadalomra egyaránt. „A rendszeres sportolás nemcsak az egészségmegőrzéshez nélkülözhetetlen, hanem tudatosságra, együttműködésre és önfegyelemre nevel gyereket és felnőttet egyaránt. Az élsport eközben közösséget teremt, helyi de akár nemzeti szinten felsorakoztatva tömegeket egy-egy csapat vagy versenyző mögött. Továbbá mintát ad és példaképet állít elénk, a teljesítmény sokakat inspirál, hogy a saját életükben lépjenek egyet előre” – foglalta össze Dr. Bacsa György, az Alapítvány kuratóriumának sportért felelős tagja.

Forrás: Magyar Úszó Szövetség, Fotó: Derencsényi István

A MOL – Új Európa Alapítvány Sporttámogatási Programja gyakorlatilag a hazai sportélet teljes vertikumát lefedi az általános iskoláktól az olimpiai aranyért küzdő klasszisokig. Hozzájárult a legjobb a magyar versenyzők felkészüléséhez a tavalyi párizsi olimpia előtt. A 2024-es játékokról több támogatott sportoló tért haza éremmel, néhányan egyenesen arannyal a nyakukban. Most pedig a milánói téli játékokon indulók vannak a reflektorfényben, közülük is a harmadik olimpiájára készülő Kónya Ádám sífutó.

Az Alapítvány támogatott partnere a Magyar Olimpiai Bizottság és az egyik kiemelt hazai sikersportág csúcsszerve, a Magyar Úszó Szövetség. Magyarországon egyedülálló kezdeményezésük a nemrég indult Hajós Alfréd Edzői Mentorprogram, amelynek keretében a közelmúlt olimpiai és világbajnokokat nevelő mesterei adják át tudásukat az úszó szakedzői képzésben tanuló vagy nemrég végzett fiataloknak. A havi több személyes konzultáció, előadás és gyakorlati foglalkozás célja megosztani mindazt az ismeretanyagot, aminek segítségével az új generáció megformálhatja a magyar úszósportot a világ élvonalában tartó, saját módszertanát.

A hazai sportszakmai képzés csúcsintézményével, a Testnevelési Egyetemmel az Alapítvány asztaliteniszező világbajnok Jónyer Istvánról elnevezett közös ösztöndíjprogramot működtet. A TF sportegyesületének néhány kiválasztott sportolója, köztük a többszörös paralimpiai bajnok Ekler Luca atléta, az Alapítvány támogatásával már készülnek a 2028-as Los Angeles-i olimpiára.

Fotó: Hidvégi János Gábor / Esztergomi Vitézek, Forrás: MOL Új Európa Alapítvány

Fontos támogatotti kört jelentenek az egyesületek, közülük is elsősorban az utánpótlás-képzésben hangsúlyos szerepet vállaló szakmai műhelyek. Az Alapítvány partnerei körében megtaláljuk például a Székesfehérváron és környékén komplex iskolai mozgásprogramot és atlétikai tehetséggondozó hálózatot kiépítő Alba Regia Atlétikai Klubot, a sportág első magyar olimpiai kvótáját célul kitűző Esztergomi Vitézek rögbicsapatot, a vízilabda utánpótlás egyik legerősebb bázisának számító UVSE-t és az első élvonalbeli szezonjában egyből bronzéremig, most pedig Európa Liga csoportkörig jutó esztergomi kézilabdacsapatot. Ennek a sokoldalú programnak egy stratégiai fejezete külhoni magyarlakta régiókban működő futballklubok utánpótlás-nevelésének felkarolása. A nyolc erdélyi, felvidéki, vajdasági, horvátországi és szlovéniai egyesületet érintő kezdeményezés futballnagykövete a révkomáromi születésű, 63-szoros válogatott Priskin Tamás. 

Fotó: Lőrinczi Gergely / MOL Esztergom, Forrás: MOL Új Európa Alapítvány

Az Alapítvány átfogó tehetségtámogatási tevékenysége is összekapcsolódik a sportprogrammal. Az Alapítvány hosszú távú partnere a Magyar Diáksport Egyesület mindennapi testmozgást ösztönző kezdeményezéseinek. A legnívósabb hazai tehetséggondozási elismerések közé sorolható Mester-M Díjjal külön kategóriában ismeri el a szakmailag és emberileg is kiemelkedő, a tanítványaik által példaképnek tekintett edzőket. Emellett pedig több korosztály számára rendszeresen tehetségtámogatási pályázatát, amelynek keretében a saját korosztályukban már jó eredményeket elérő, ifjú sportolók felkészüléséhez, versenyzéséhez járul hozzá. Ezzel megteremtve a folytonosság kereteit, hiszen a jövő bajnokainak sikerei a jelen befektetéseire épülnek.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!