Vágólapra másolva!
Döbbenetes hírt közölt Michael Jordan, a Washinton Wizards kosárlabdázója, akinek bejelentésével az esztendő legsportszerűbb esete derült ki, amit a Fair Play csúcsának is lehetne nevezni. A szezon végén visszavonuló klasszisnak ugyanis két kosaras - McGrady és Iverson - is felajánlotta, hajlandóak visszalépni Jordan javára a február 9-én rendezendő All-Star mérkőzésen.

Hazai pályán 97-90-re nyert a Milwaukee Bucks a Washington Wizards ellen az NBA legutóbbi játéknapján, annak ellenére, hogy Michael Jordan ismét megtalálta dobóformáját, huszonnégy pontot süllyesztett el az ellenfél gyűrűjében. A hazaiaknál Sam Cassell harmincegyet dobott, majd méltatta MJ-t. "Az emberek azt hiszik, Michael túl öreg. Ő még mindig a liga egyik legjobb játékosa" - nyilatkozta a játékos, célozva arra, nagy valószínűséggel utoljára láthatta őt a Bradley Center közönsége. A helyiek - vetélytárs ide vagy oda - a végén el is búcsúztak a klasszistól, a végső dudaszót követően percekig azt lehetett olvasni az eredményjelzőn: "Köszönjük, Michael!"

A mérkőzés után maga Jordan is elérzékenyült, s elmondta Milwaukee-t örökre a szívébe zárta. "Chicago mellett a kedvenc városom volt. Mindig nagy mérkőzéseket játszottam itt, emlékszem, pályám kezdetén soha sem tudtunk itt nyerni. Élveztem ebben a csarnokban játszani, a szurkolók kiválóak, amit ma este is fényesen bizonyítottak. Bárcsak örökre játszhatnék!"

Hogy nemcsak a közönség ismeri el Jordan kivételes képességeit, bizonyítja két játékos hihetetlen sportszerű gesztusa is. Miután MJ már bejelentette, hogy a szezon végén végleg visszavonul, Tracy McGrady (Orlando) és Allen Iverson (Philadelphia) egymástól függetlenül felajánlotta társuknak, készek lemondani All-Star szereplésükről, s átadni a helyet a kezdőcsapatban Jordannek. Az NBA története nem bővelkedik az ilyen gálás gesztusokban, de a krónikák feljegyzik, hogy 1978-ban Doug Collins, a Wizards jelenlegi mestere ugyancsak visszalépett John Havlicek javára, illetve 1992-ben Magic Johnson úgy lett a gála MVP-je, azaz legértékesebb játékosa, hogy a kezdőcsapatban Tim Hardaway adta át a helyét.