Vágólapra másolva!
Nem sikerült szépen Karl Malone jubileuma. A Utah Jazz kosarasa pályafutása 1400. NBA-mérkőzésén hiába szerzett tizennyolc pontot, csapata hazai pályán szenvedett kétpontos vereséget a Dallas együttesétől. Nagy csatában, hosszabbításban nyert a New Jersey és a Phoenix is.

Nehéz összecsapást vett sikerrel a Dallas Mavericks kosárlabda-csapata az NBA hétfői játéknapján. A texasiak a Utah Jazz otthonában léptek pályára, s két ponttal, 92-90-re nyertek. A döntést Nick Van Exel harcolta ki, aki a dudaszó elhangzása előtt 13,1 másodperccel dobott triplát, megfordítva ezzel a találkozót. "Micsoda hihetetlen mérkőzés volt" - sóhajtott fel az összecsapás végét követően Don Nelson, a Dallas szakvezetője, utalva arra, hogy csapata az első negyedet követően tizenöt pontos előnyt szerzett, s mégis csupán idegölő végjátékban tudta biztosítani a sikert.

A legszomorúbb játékos kétség kívül Karl Malone lehetett, aki pályafutása 1400. mérkőzését vívta, s hiába dobott tizennyolc pontot, ez nem bizonyult elegendőnek. AZ NBA történetében egyébként mindössze három játékos szerepelt ennél több mérkőzésen: John Stockton (1470), Kareem Abdul-Jabar (1560) és Robert Parish (1611).

New NBA fan fórumhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=29977

Nagy csatát hozott a New Jersey Nets és a Seattle Supersonics párharca is, amelyet hosszabbítás után egy ponttal, 109-108-ra a hazaiak nyertek meg. Kenyon Martin pályafutása legjobb eredményeként harmincöt pontig jutott, leszedett tizenkét lepattanót, s blokkolt egy dobást, amelyből aztán Jason Kidd a hosszabbítás utolsó másodpercében bedobta a győzelmet jelentő triplát.

Ráadásban győzött a Phoenix is, amely az All-Star-formában lévő Stephon Marburynek és Shawn Marionnak köszönheti, hogy végül 115-111-re felülmúlta a Chicago Bullst. A két kosaras 36-36 pontot dobott, Marbury emellett kilenc gólpasszt is kiosztott, mellékesen pedig büntetőivel ő biztosította be a sikert.

Eredmények:
Miami Heat - Atlanta Hawks 99-79 (18-22, 24-19, 29-17, 28-21)
Ld.: E. Jones 26, L. Ellis 15,... B. Grant 11 (14 lep.), illetve S. Abdur-Rahim 19 (10 lep.), J. Terry 13

New Jersey Nets - Seattle Supersonics 109-108 (33-20, 32-34, 20-24, 25-22, 9-8) - hosszabbítás után
Ld.: K. Martin 35 (12 lep.), J. Kidd 20 (12 assz.), K. Kittles 17,... J. Collins 8 (12 lep.), illetve D. Mason 30, R. Lewis 25, K. Anderson 15

New Orleans Hornets - Boston Celtics 103-96 (28-21, 28-25, 18-22, 29-28)
Ld.:
J. Mashburn 30, D. Wesley 18, P. Brown 12 (12 lep.), illetve P. Pierce 27, A. Walker 20, J. Bremer 20,... T. Battie 5 (13 lep.)

Phoenix Suns - Chicago Bulls 115-111 (27-34, 26-20, 26-29, 26-22, 10-6) - hosszabbítás után
Ld.: S. Marion 36, S. Marbury 36, B. Outlaw 16,... A. Stoudemire 9 (12 lep.), illetve J. Rose 28, D. Marshall 23 (18 lep.)

Utah Jazz - Dallas Mavericks 90-92 (14-29, 28-22, 25-15, 23-26)
Ld.: M. Harpring 20, K. Malone 18, illetve D. Nowitzki 25, S. Nash 20, M. Finley 17

Golden State Warriors - Memphis Grizzlies 101-91 (31-20, 35-29, 18-22, 17-20)
Ld.: T. Murphy 21 (13 lep.), G. Arenas 21, E. Boykins 13, illetve P. Gasol 20, S. Battier 16 (11 lep.), L. Wright 15, D. Gooden 14 (10 lep.)