Vágólapra másolva!
Első hazai mérkőzésén huszonhárom ponttal és győzelemmel mutatkozott be Ray Allen, a Seattle Supersonics új szerzeménye, akit Gary Payton helyére szerződtetett a nyugati parti gárda. Memphisben meglepetésre kikapott a Utah, míg a Houston hosszabbítás után nyert Bostonban.

A "csereprogram" keretében Seattle-be érkező Ray Allen is visszafizette a szurkolóknak a meleg fogadtatást, s már második Sonics-mezben töltött találkozóján győzelemre vezetett a NBA-csapatát. A Gary Payton helyére érkező Allen huszonhárom pontot szórt, s oroszlánrészt vállalt a Detroit Pistons 86-79-es legyőzéséből. "Nagyon ideges voltam az első hazai fellépésemen, mert jól akartam játszani. Aztán szerencsére a mérkőzésen már nem idegeskedtem, ha kellett, eldobtam a labdát" - mondta az új szerzemény.

Payton a Bucksban, Allen a Sonicsban folytatja/sport/amerika/20030221payton.htmlNew NBA Fan Fórumhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=29977

Memphisben botlott a Utah Jazz, amelyben Karl Malone hiába dobott huszonkét pontot, a hazai együttes Wesley Person vezérletével 103-92-re nyertek. A vereség azért is meglepő a Utah számára, mert az idei első három egymás elleni mérkőzésüket magabiztosan nyerték, átlagosan 28 pontos különbséggel. Amennyiben a Jazz ismét győzött volna, a legutóbbi nyolc szezon során hatodszor "söpörte" volna ki a Grizzliest, azaz nyerte volna meg az ellenük való összes bajnokit az adott szezonban.

Eredmények:
Boston Celtics - Houston Rockets 95-101 (27-22, 27-28, 19-16, 15-22, 7-13) - hosszabbítás után
Ld.:
A. Walker 22 (11 lep., 8 assz.), P. Pierce 22, T. Battie 20, E. Williams 11 (11 lep.), illetve S. Francis 33 (9 lep., 9 assz.), C. Mobley 31 (10 lep.), J. Posey 10

Milwaukee Bucks - Minnesota Timberwolves 114-117 (32-31, 19-29, 21-29, 42-28)
Ld.:
G. Payton 21, M. Redd 19, S. Cassell 18, illetve K. Garnett 34 (12 lep., 8 assz.), W. Szczerbiak 26, T. Hudson 21, R. Nesterovic 16 (12 lep.)

Memphis Grizzlies - Utah Jazz 103-92 (25-21, 23-21, 25-21, 30-29)
Ld.:
W. Person 27, P. Gasol 18, L. Wright 17, J. Williams 15 (11 assz.), illetve K. Malone 22, M. Harpring 21, J. Stockton 13,... G. Ostertag 6 (10 lep.)

Chicago Bulls - Phoenix Suns 90-87 (24-21, 13-24, 31-13, 22-29)
Ld.:
J. Rose 21 (14 lep., 11 assz.), D. Marshall 17, T. Chandler 15, illetve A. Stoudemire 19, S. Marion 18, J. Johnson 16

Denver Nuggets - Golden State Warriors 89-94 (22-17, 16-35, 29-23, 22-19)
Ld.:
J. Howard 29, N. Hilario 14 (12 lep.), D. Harvey 10 (10 lep.), illetve G. Arenas 19, E. Boykins 14, C. Mills 14

Seattle Supersonics - Detroit Pistons 86-79 (27-22, 18-17, 14-20, 27-20)
Ld.:
R. Allen 23, R. Lewis 22, P. Drobnjak 15, illetve R. Hamilton 22, C. Robinson 19, C. Billups 16,... B. Wallace 2 (17 lep.)