Vágólapra másolva!
Szenzációs összecsapást hozott az NBA két talán legoffenzívabb csapatának összecsapása. A Milwaukee Bucks végül hosszabbításban, a remekül játszó Cassellnek és Paytonnak köszönhetően 138-133-ra verte a Golden State Warriorst, amely a rendes játékidő vége előtt kilenc és fél perccel még 16 pontos előnnyel rendelkezett.

Az NBA szombati játéknapjának legnagyobb rangadóját Milwaukee-ban láthatták a nézők, ahol a hazai Bucks a Golden State Warriorst fogadta. A liga eddig történéseit figyelembe véve azt tudni lehetett előre, hogy mindkét gárda offenzív játékot produkál, ám arra a kosáresőre, ami a találkozón esett, kevesen számítottak. Főleg nem a hazaiak, akik meglepődve csodálhatták a vendégek szervezettségét. A mérkőzés felénél a Warriors előnye nyolc pontra nőtt, első 32 dobáskísérletből 24 célba is talált, s az utolsó negyedben, kilenc és fél perccel a rendes játékidő vége előtt már 104-88-at mutatott az eredményjelző - a vendégek javára.

Ekkor turbóra kapcsolt a Sam Cassell és Gary Payton vezérelte Milwaukee, s egy őrületes 26-11-es részhajrát produkálva hét perc alatt egy pontra felzárkózott (115-114). A végén azért kellett egy tökéletes Payton-tripla, amivel egyenlő lett az állás (122-122), következhetett a hosszabbítás. A ráadás utolsó 18 másodpercében a másik klasszis, Cassell lépett elő főszereplővé: öt büntetőt is érékesített. Végül a Bucks 138-133-ra győzött, a nap két hőse egyaránt 28-28 pontig jutott. Az ellenfél legjobbja negyvenet szóró Antawn Jamison volt.

NBAhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=29977

Idén először jutott negyven pont fölé Vince Carter, aki 43 találattal járult hozzá a Toronto Raptors, idegenbeli, atlantai sikeréhez. A szezon első felében sérüléssel bajlódó centernek ez volt a 11., negyven feletti összecsapása karrierje során, utoljára 2002. március 5-én, a Houstonnak dobott ennyit. A karriercsúcsot jelentő 51 pont (2000. január 27., a Phoenix ellen) egyelőre nem került veszélybe.

Eredmények:
Atlanta Hawks - Toronto Raptors 98-107 (28-25, 28-34, 26-24, 16-24)
Ld: G. Robinson 29, S. Abdur-Rahim 22 (12 lep.), T. Ratliff 20, illetve V. Carter 43, V. Lenard 23, A. Davis 13 (10 lep., 8 assz.),... J. Williams 9 (15 lep.)

Cleveland Cavaliers - Memphis Grizzlies 89-115 (30-28, 25-33, 18-30, 16-24)
Ld: R. Davis 18, C. Boozer 17, J. Jones 17, illetve P. Gasol 27, M. Miller 21, S. Swift 20 (10 lep.)

Miami Heat - Denver Nuggets 92-98 (16-9, 27-31, 20-30, 29-28)
Ld:
R. Butler 22, B. Grant 16 (16 lep.), illetve L. Harrington 19, N. Hilario 16, J. Howard 12

Chicago Bulls - Los Angeles Clippers 97-103 (30-28, 17-31, 23-22, 27-22)
Ld: J. Rose 30 (11 assz.), E: Curry 26, D. Marshall 10 (15 lep.), T. Chandler 10 (11 lep.), illetve C. Maggette 25, Q. Richardson 21, A. Miller 12 (10 assz.)

Dallas Mavericks - Utah Jazz 101-77 (22-14, 33-18, 26-21, 20-24)
Ld: D. Nowitzki 21, A. Griffin 16, M. Finley 14, illetve K. Malone 16, A. Kirilenko 11, C. Arroyo 11

Houston Rockets - New Jersey Nets 83-71 (23-16, 21-8, 18-20, 21-27)
Ld: C. Mobley 18, S. Francis 17,J. Ming 12 (10 lep.), illetve K. Martin 16, R. Jefferson 10 (13 lep.)

Milwaukee Bucks - Golden State Warriors 138-133 (25-23, 24-34, 32-36, 41-29, 16-11) - hosszabbítás után
Ld: S. Cassell 28 (13 assz.), G. Payton 28 (10 assz.), M. Redd 22, T. Thomas 21, D. Mason 19, T. Kukoc 17, illetve A. Jamison 40, G. Arenas 30, J. Richardson 22, T. Murphy 12 (22 lep.)

Portland Trailblazers - Indiana Pacers 94-80 (30-24, 22-17, 22-21, 20-18)
Ld: R. Wallace 23 (14 lep.), D. Anderson 18, D. Davis 17 (10 lep.), illetve J. O’Neal 25, B. Miller 13