Vágólapra másolva!
Allen Iverson négy évvel meghosszabbította szerződését a Philadelphia 76ersszel, amely 2005 és 2009 között 76,7 millió dollárt fizet majd neki, amivel a "Válasz" a liga öt legjobban fizetett játékosa közé tartozik majd. Egy másik multilmilliomos sztár, Kobe Bryant bírósági ügye a liga vezetője szerint nem gátolja őt a kosárlabdázásban.

Allen Iverson és a Philadelphia 76ers négyéves, 76,7 milliós elkötelezettséget vállaltak egymás iránt, írta meg elsőként a Philadelphia Inquirer online kiadása. Az NBA háromszoros gólkirálya 2009-ig Philadelphiában marasztaló papírt nyilvánosan ma este lobogtatják meg a bérletesek előtt. Iverson karrierje kezdete, 1996 óta játszik a Sixersben, és az új szerződés lejártakor már 34 éves lesz, úgyhogy elképzelhető, hogy innen megy nyugdíjba is. A mostani megállapodásuk még egy plusz egy évig érvényes, ezalatt 28 milliót keres a hátvédsztár, aki a legutóbbi szezonban 27,6 pontot szórt meccsenként, a Philadelphiát 48-34-es alapszakaszmérleghez segítve (a playoff második körében búcsúztak).

A Válasz becenévre (is) hallgató játékost a liga legértékesebbjének (MVP) választották a 2000/01-es szezonban, amikor a 76ers 1983 után ismét a Keleti főcsoport bajnoka lett. Iverson eddigi hét NBA-szezonja során 27,0-es pont és 5,6-es asszisztátlagot ért el, viszont a Philly legutóbbi edzőjével, Larry Brownnal ideges volt a viszonya. A mester a nyáron átment Detroitba, az utódja, Randy Ayers viszont jóban van Iversonnal. A válogatottnál ugyanakkor Brown jól kijött vele, együtt segítették nemrég az Egyesült Államok kosárcsapatát kvalifikálni magát a jövő évi athéni olimpiára.

Iverson mostani, sportolásból származó jövedelme a 15. legjobb a ligában, legalábbis a legutóbbi évad kereseti listája alapján. A következő oldalon található táblázatban azonban nem ez a legérdekesebb, hanem hogy olyan játékosok, mint a két éve folyamatosan sérült Alonzo Mourning és Zydrunas Ilgauskas vagy a drámaian leromlott teljesítményű Vin Baker, Anfernee Hardaway, Shawn Kemp és Damon Stoudamire, a szinte névtelen Bryant Reeves milyen kegyetlenül sok pénzhez jutottak 2002/03-ban. Tanulságos a Portland Trail Blazers költési politikáját elemezni a táblázat alapján: csaknem a tönk szélére sodorta őket ez a négy játékosnak juttatott évi 60 millió dollár...