Vágólapra másolva!
Egy nappal az NBA 58. idényének rajtja előtt heves szócsatába keveredett a Los Angeles Lakers két sztárja, Kobe Bryant és Shaquille O'Neal. A két játékos korábban sem evett egymás tenyeréből, az elmúlt egy évben azonban elásták a csatabárdot.

A vitát "Shaq" kezdte, amikor a sajtón keresztül azt tanácsolta csapattársának, hogy passzoljon többet, amíg ismét százszázalékos erőállapotban lesz. Az augusztusban térdműtéten átesett Bryant azonban ingerülten reagált az útbaigazításra.

"Játszottam én már törött kézzel, megrándult bokával, szakadt vállizommal, letört foggal, feldagadt szájjal és labda méretű térddel, úgyhogy nincs szükségem instrukciókra olyantól, aki egy köztudottan nevetséges lábujjsérülés miatt 15 meccset kihagy" - utalt ellenlábasának tavalyi gyengélkedésére.

Bryant szereplése egyelőre bizonytalan a Dallas Mavericks elleni - magyar idő szerint szerdán 4.30 órakor kezdődő - szezonnyitón. A Jordan-utódnak kikiáltott hátvéd egyelőre messze nincsen csúcsformában, ráadásul jelentősen szaporítja homlokán a ráncokat, hogy nemi erőszak miatt hamarosan vádat emelnek ellene Coloradóban, ahol egy luxusszállóban állítólag júniusban szexuálisan zaklatott egy 19 éves szobalányt.

A 2000 és 2002 között a kaliforniaiakat három bajnoki címre vezető két csillag viszonya sosem volt felhőtlen, de az elmúlt egy évben "fegyverszünetet" kötöttek, és nem bírálták egymást a nyilvánosság előtt.