Vágólapra másolva!
Pénteken pályafutása tizedik műtétje vár Scottie Pippenre, a Chicago Bulls 38 éves kosárlabdázójára. A klasszis sejtelmesen úgy nyilatkozott, lehet, nem érdemes folytania. Az NBA csütörtöki három meccsén csak a Cleveland tudott otthon nyerni, továbbtart a Phoenix Suns vesszőfutása.

Hazai pályán, a 23-as számú mezben játszó LeBron James 23 pontjával 95-86-ra győzött a Cleveland Cavaliers a Detroit Pistons ellen az NBA csütörtöki játéknapján. A Lovagok sikeréhez Carlos Boozer karriercsúcsot jelentő 28 ponttal járult hozzá, megszakítva ezzel a 2001. december 4-e óta, immáron nyolc mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatot.

Idegenben nyert a San Antonio Spurs, amely pontszegény mérkőzésen 71-67-re nyert Houstonban. Továbbra sem megy a Phoenixnek, amely új vezetőedzőjével, Mike D'Antonival is vereséget szenvedett, ráadásul hazai környezetben 11-101-re a New Orleans ellen.

Valószínűleg visszavonul Scottie Pippen, a Chicago Bulls veterán klasszisa, akin pénteken térdműtétet hajtanak végre. "Feltettem magamnak azt a kérdést, akarok-e én még játszani jövőre. Vagy idén. Meglátom még, hogyan döntök"- nyilatkozta szerdán a Bikákkal hat bajnoki aranygyűrűt szerző klasszis.

Pippen az idei húsz mérkőzés közül már nyolcat kihagyott, s nem lesz ott a soron következő Milwaukee elleni találkozón sem.

eredmények:
Cleveland Cavaliers - Detroit Pistons 95-86 (26-23, 23-23, 21-15, 25-25)
ld.:
C. Boozer 28, L. James 23, illetve R. Hamilton 19, T. Prince 14

Houston Rockets - San Antonio Spurs 67-71 (17-18, 8-12, 20-16, 22-25)
ld.:
C. Mobley 19, S. Francis 18, illetve T. Duncan 22 (10 lep.), T. Parker 13 (10 assz.), M. Ginobili 11 (10 lep.)

Phoenix Suns - New Orleans Hornets 101-111 (30-26, 16-30, 25-23, 30-32)
ld.:
S. Marion 31, S. Marbury 24, illetve B. Davis 29, D. Wesley 14,. J. Magloire 11 (14 lep.).