Vágólapra másolva!
Ma este folytatódik az NBA alapszakasza, a csapatok előtt még mintegy 30 mérkőzés áll az áprilisi befejezésig. A győzelemre a szakértők szerint még hat csapat esélyes: a Sacramento Kings, a Minnesota Timberwolves, a San Antonio Spurs és a Los Angeles Lakers a Nyugati főcsoportban, illetve az Indiana Pacers és a New Jersey Nets Keleten.

A legjobb mérlege a Kingsnek van, amely 37-13-as győzelmi mutatójával éppen csak megelőzi a 39-14-gyel álló Pacerst. Viszont a Nets van a legjobb formában, tízmeccses nyerő szériával várja a New Jerseybe szerdán látogató Atlanta Hawks szinte teljesen kicserélődött csapatát. A Nets 9-0-s mérleggel bír, mióta Lawrence Frank vette át Byron Scott vezetőedzői helyét. "Olyan jól ment, hogy nem is nagyon akartuk a szünetet" - mondta Jason Kidd, a Nets irányítója, aki 9,6 assziszttal meccsenként ligaelső.

A bajnoki cím védője, a Spurs sem nagyon akarhatta a megállót - ami nekik a leghosszabb a ligában, nyolc napot pihennek -, hiszen ötmeccses győzelmi sorozatnál tartanak, ráadásul ebből négyet idegenben (pl. Sacramentóban és Houstonban!) hoztak össze. Szerdán a Toronto Raptorsszal játszanak. "Voltunk már fönn és lenn is, most vagyunk ott, ahol lenni akarunk" - így Tim Duncan, a bajnok legnagyobb sztárja. "Azt hiszem, most a jó irányba haladunk."

Csütörtökön Sacramentóban nem kisebb rangadóra kerül sor, mint a Nyugatot (és a ligát) vezető Kings és a mögötte tartózkodó, a Középnyugati-csoportban első Minnesota összecsapására. "Ez a meccs mindkét fél számára nagy jelentőségű" -mondta a Timberwolves edzője, Flip Saunders, aki a 37-15-ös mérlegnek köszönhetően az All-Star gála nyugati válogatottját vezethette. "De a Sacramentónak fontosabb talán, Chris Webber visszatérése miatt." Saunders talán nem gondolt arra, de Webber nyolcmeccses eltiltással kezdi a "visszatérést" térdműtétje után. Április óta nem játszott, hétfőn aktiválták, még egy kicsit pihenni fog, bár már jó néhány hete együtt edz a csapattal.

A Lakers peches az idei szezonban, négy gigasztárja közül három gyakran sérült, A LAL hat tiszta győzelemmel van lemaradva a Kingstől. A súlyos térdszalagszakadást szenvedett Karl Malone-t most vizsgálták meg újra, még legalább egy hónapot ki kell hagynia, bár már tekerhet és lépcsőzhet. Shaquille O'Neal szépen megkapta az All-MVP címet, aztán beteg lett és a hétfői edzést kihagyta. Kobe Bryant kificamodott válla és átvágott ujja épp csak rendbejött, de máris nagyszerű formában van, a vasárnapi gálán legalábbis szenzációsan játszott. "Régóta nem éreztem magam ilyen egészségesnek" - mondta Bryant. "Nagy reményeket fűzök a szezon második feléhez."

Chris Fordnak, a Philadelphia 76ers új edzőjének biztosan nagyon jól jött a szünet, legalább helyrerakhatja szétzilálódott csapatát. Randy Ayerst Allen Iverson kifejezett akaratára menesztették, de ettől Marc Jackson és Derrick Coleman nem "támad fel", pedig a Sixersnek nagyon kellene tekernie, hogy odaérjen a playoffra.

Hasonló helyzetben van a Portlandben Maurice Cheeks és Atlantában Terry Stotts, nekik ugyanis szinte új csapatot kell menedzselniük. Mindkét gárdánál négy új játékos van: Abdur-Rahim, Ratliff, Dickau és Omar Cook (február 4-én igazolták ligán kívülről) a Trail Blazersnél, Rasheed Wallace, Person, Doleac és Przybilla (utóbbi sérült, karácsony óta nem játszott) a Hawksnál. New Yorkban sem egyszerű a helyzet, Tim Thomas, Mohammed és Dermarr Johnson (szintén csapat nélkül volt az átigazolási időszak kezdetéig), Lenny Wilkensnek, a Knicks veterán edzőjének is van dolga a "chemistry" megalkotásával, pláne, hogy Isiah Thomas állítólag már a sokadvirágzását élő Dikembe Mutombóra is talált vevőt...