Vágólapra másolva!
100-99-es győzelmet aratott a Los Angeles Lakers együttese a Golden State Warriors vendégeként az NBA legutóbbi játéknapján. Atlanta elleni sikerével a New Jersey győzelmi sorozata már 11 meccses, ami klubrekord-beállítás, az új edző 10-0-ja pedig ligacsúcs.

Hivatalosan a Lakers verte meg a Harcosokat, gyakorlatilag a Bryant-O'Neal duó, akik ketten 66 pontot szorgoskodtak össze (Bryant 35, O'Neal 31). A LAL harmadik legeredményesebb játékosa a hét pontig jutó Gary Payton volt, és érdemes megnézni a három sztár többi mutatóját is: Shaq 16 lepattanót, 7 gólpasszt és 5 blokkot, Kobe 8 asszisztot, 6 pattanót, a Kesztyű 6 lepattanót és 5 gólpasszt tett hozzá a sikerhez.

A hazaiak lényegesen kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtottak, hiszen négyen is kétszámjegyű dobóteljesítményt értek el (Richardson 25, C. Robinson 22, Claxton 18, Van Exel 13), azonban ez most kevésnek bizonyult.

A játéknap igazi szenzációja azonban a ligarekordot felállító Lawrence Frank volt: amióta átvette a vezetőedzői posztot New Jerseyben, nem vesztett, és 10-0-s startot még soha senki nem hozott össze az NBA történetében. A Nets franchise-csúcsbeállítást is magáénak tudhat: a 98-92-es győzelmük az Atlanta ellen a 11. volt sorban, és ez azonos a klub eddigi legjobbjával. Jason Kidd ismét tripladuplát ért el (15 pt, 13 lp, 10 gp), ez már a nyolcadik a szezonban.

Eredmények:
Orlando Magic - Utah Jazz 90-77
Toronto Raptors - San Antonio Spurs 82-86
Cleveland Cavaliers - Dallas Mavericks 98-114
New Jersey Nets - Atlanta Hawks 98-92
Detroit Pistons - Milwaukee Bucks 102-98
New Orleans Hornets-Washington Wizards 120-98
Portland TrailBlazers - Los Angeles Clippers 101-86
Golden State Warriors - Los Angeles Lakers 99-100