Vágólapra másolva!
Az újra magára találó Lakers könnyen győzött a Nets ellen, és a meccs kulcsmomentuma lehet az idei évnek. Jason Kidd megsérült, és ha komolynak bizonyul, nagy hatással lehet nemcsak a Keleti főcsoport playoffkiemelésére, de az egész rájátszásra. Amelyről lemaradhat a 76ers, hiszen frontembere, Allen Iverson nemcsak sérült, de az edzővel is összeveszett. A Philly viszont nélküle verte a Timberwolvest, ami maga a totógyilkosság.

Shaquille O'Neal és Kobe Bryant ezúttal kevésbé tehetett róla, de a Los Angeles Lakers vasárnap este bebizonyította, hogy komoly erőt képvisel még mindig, és az NBA idei playoffjában is főszerepet játszik majd. A New Jersey 51 pontot ért el az első három negyedben, ami sokat elárul az erőviszonyokról. "Szépen kezd összeállni a csapat" - fejtegette Bryant a Lakers 11 mérkőzés során összeszedett kilenc sikere után. "Időbe kerül, míg mindenki elkapja a ritmust. A csapat akkor kezd együtt mozogni, amikor mindenki tesz ezért valamit."

A zen-mester vezetőedző, Phil Jackson általában nem ilyen csapatot épít, és most nem ilyen ellenfélre számíthatott. A Nets 15/16-os győzelmi mérlege (közte 14/15 az új edző, Lawrence Frank alatt) az utóbbi hetekben a Kelet legígéretesebb együttesévé tette a kétszeres atlanti-parti címvédőt. Ez egy kemény meccsnek ígérkezett (pláne, hogy Karl Malone még mindig sérült), de a 19 968 fős telt ház (csupán a második ilyen idén New Jerseyben) hamar fogyatkozni kezdett. "Nem mulasztottam felhívni a játékosaim figyelmét, hogy a meccs nem olyan, mint amilyenre számítani lehetett" - mondta Phil Jackson. "A Nets sosem volt könnyen verhető csapat, amíg le nem fújják a mérkőzést nem nyugodhatsz meg. Most azonban ők gyengék voltak, mi pedig viszonylag jók." A Lakers nem is hagyott teret a hazaiaknak: végig vezettek, és simán győztek sorban ötödször idegenben. "Ha következetes játékstílust tudunk kialakítani, kemény csapattá válhatunk" - így O'Neal. "Ma este nagyon, nagyon jól játszottunk. Mindenki részt vett benne. Jó volt a védelem. Ha ehhez hasonlóan játszunk az utolsó 24 meccsen, a rájátszásra már kemény csapat leszünk.''

A New Jersey Frank edzői pályafutásának első zavarbaejtő vereségét szenvedte el, három meccs során másodszor kapva ki. " A Lakers egyszerűen jobb volt ma este" - mondta Frank, aki mellől legnagyobb segítsége eshet ki a közeli napokban. Jason Kidd csupán tíz pontot, és ami rosszabb, három gólpasszt ért el a Lakers ellen, 28 percet tudott játszani, bedagadt térddel. Általában, a Nets nagy hármasa (Kidd, Kenyon Martin, Richard Jefferson) 13/28-as mezőnymunkát végzett együtt, aminek egyenes következménye a kilencmeccses hazai győzelemsorozat megszakadása, Lakers pedig így megúszta, hogy sorban negyedszer kikapjon tőlük, akiket két éve kisöpörtek a nagydöntőből.

Az All-Star irányító térdét ma röntgenezik meg, mert már egy ideje fáj, de a Lakers ellen már nagyon akadályozta a játékban, olyannyira, hogy az utolsó 14 percet a padon töltötte. "Nem tudok tőle mozogni rendesen, persze, hogy lecserélt az edző" - mondta Kidd, aki nem tudja, mikor szerezhette a sérülést. Ahogy mondta, egy ideje már "be van durranva" és nem javul. "Ha akadályoz, akkor elég komoly lehet" - mondta a Nets vezére, akit még phoenixi évei idején "Sivatagi viharnak" becéztek. "A játékomnak ez is része, a futás, a gyors helyzetváltoztatás, a támadás indítása. Az utolsó pár meccsen nem tudtunk olyan iramban futni, talán éppen miattam. Holnapra meglátjuk, mi van vele." Ez a térde Kiddnek az év elején is okozott gondot, de most komolyabb a probléma, ahogy mondja.

Kidd jó barátja, Gary Payton vasárnap este a Lakersben ismét megnyugtatóan jól játszott, és épp ezért furcsa volt kijelentése, miszerint nem érzi túl jól magát a sztároktól hemzsegő hollywoodi egyesületnél. Az iránnyító szerződése lehetővé teszi, hogy szabadügynökké nyilvánítsa magát a nyáron, így Payton neve könnyen felkerülhet a szabadügynök játékmesterek Jamal Crawford, Steve Nash és Brent Barry jelenlététől már így is súlyos listájára. Persze a döntése attól is függhet, hogy Kobe Bryant elhagyja-e Los Angelest, de Paytonnak a beszámolók szerint valójában Phil Jacksonnal van baja, és mindkét fél örülne, ha különválnának az útjaik. Állítólag Payton úgy érzi, Bryant több lehetőséget kap a támadások során (New Jerseyben adott is tíz gólpasszt, Payton meg ötöt), és ez rossz hatással lehet a "Kesztyű" karrierjére.

A Kelet élén az Indiana megelőzhetetlennek látszik, és gyakorlatilag az is eldőlt, hogy a legalsó playoffpár a New Orleans és a Milwaukee lesz. A többi még kérdéses, hiszen a Rasheed Wallace-szal felturbózott Detroit könnyen megelőzheti a Kidd nélküli New Jerseyt, az alsó három helyre pedig hatan pályáznak jó eséllyel.