Vágólapra másolva!
Egy félidő alatt 25 pontot vert a Dallas Mavericksre az Atlanta Hawks kosárlabdacsapata, ám a 69-44-es előnyből mindössze egy pontocska maradt meg a végére. A texasi, 111-110-es meglepetéssiker hőse a 36 pontos Stephen Jackson volt. Kikapott az NBA Nyugati főcsoportjának listavezetője is, a Sacramento a Washington otthonában bukott 114-108-ra.

A rájátszásról szinte biztosan lemaradó Washington Wizards és az Atlanta Hawks is bravúros győzelmet aratott az NBA legutóbbi játéknapján. A fővárosiak a Nyugati főcsoport listavezetőjét, a Sacramento Kingst verték könnyedén hazai pályán. A 24 órával korábban a New Jersey Netstől is vereséget szenvedő Kings két negyed után 5 ponttal vezetett, ám a harmadik 12 percben nem találta Kwame Brown és Gilbert Arenas ellenszerét.

A Wizardsban Kwame Brown karriercsúcsot jelentő 30 pontot és 19 lepattanót szerzett, s mindössze 16 ponton tartotta a Kings egyik legnagyobb sztárját, a hosszú sérülése után a hónap elején visszatért Chris Webbert. Arenas 27 pontot, 10 gólpasszt és 8 labdaszerzést produkált.

A Mavericks saját csarnokában elszenvedett veresége is meghökkentő, hiszen az Atlanta Hawks a liga harmadik legrosszabb mérlegével (22 győzelem/46 verség) rendelkezik, ráadásul a Dallas a találkozó előtt az NBA legjobb hazai mutatójával büszkélkedett (29 győzelem/4 vereség).

A mérkőzés első két negyedében a dallasi nézők valószínűleg nem hittek a szemüknek, ugyanis a vendégek 24 perc alatt 25 pontot vertek kedvenceikre, ami szinte biztossá tette a vereséget, hiszen az együttes története során még soha nem tudott fordítani ekkora hátrányból.

A győzelem most sem sikerült, igaz mindössze egy kosáron múlt: a második félidőben 25 pontot szerző kanadai irányító, Steve Nash 34 másodperccel a lefújás előtt szerzett duplával egy pontra felhozta csapatát, az utolsó pillanatban eleresztett dobása azonban célt tévesztett, így a Hawks megnyerte a meccset.

Az NBA jelenlegi legjobb alakulata, az 50 győzelemmel és 17 vereséggel álló Indiana Pacers nem hibázott, Ron Artest (21 pont) vezetésével legyőzte a Portland TrailBlazerst.

eredmények:
Boston Celtics - Denver Nuggets 104-100 (26-27, 23-29, 33-22, 22-22)
ld.:
P. Pierce 28 (11 lep.), C. Atkins 21 (10 assz.), M. Blount 17 (15 lep.), illetve C. Anthony 20, V. Lenard 19

Washington Wizards - Sacramento Kings 114-108 (31-31, 19-24, 34-20, 30-33)
ld.:
K. Brown 30 (19 lep.), G. Arenas 27 (10 assz., 8 labdaszerzés), illetve P. Stojakovic 25, M. Bibby 20

Indiana Pacers - Portland TrailBlazers 80-71 (31-18, 12-24, 17-21, 20-8)
ld.:
R. Artest 21, R. Miller 18, illetve Z. Randolph 16, D. Stoudamire 14

Toronto Raptors - Utah Jazz 85-81 (14-24, 21-16, 24-27, 26-14)
ld.:
V. Carter 24, D. Marshall 17, J. Rose 17, illetve G. Giricek 25, A. Kirilenko 20

New Orleans Hornets - Philadelphia 76ers 104-80 (26-24, 25-29, 22-11, 31-16)
ld.:
B. Davis 20, J. Magloire 19 (12 lep.), R. Taylor 18 (10 lep.), illetve A. Iverson 20, A. McKie 15

Dallas Mavericks - Atlanta Hawks 110-111 (25-40, 19-29, 32-21, 34-21)
ld.:
S.. Nash 30, D. Nowitzki 28 (10 lep.), M. Finley 17, illetve S. Jackson 36, J. Terry 25 (10 assz.), B. Sura 19 (11 lep.)

Los Angeles Clippers - Los Angeles Lakers 103-106 (25-36, 25-29, 27-21, 26-20)
ld.:
E. Brand 26, C. Maggette 25, illetve K. Bryant 27, S. O'Neal 21 )11 lep.), K. Malone 17

Golden State Warriors - Orlando Magic 110-85 (29-25, 31-24, 16-16, 34-20)
ld.:
T. Murphy 22 (10 lep.), C. Robinson 20, illetve T. McGrady 18 (10 assz.), J. Howard 18.