Vágólapra másolva!
A Kölyök felnőtt és megkapta végre az MVP-díjat is. Kevin Garnett három híján mind a 123 szavazólapon az élen végezve kapta meg a szezon legértékesebb játékosának járó szobrot, három nappal a Minnesota Timberwolves történetének első győztes rájátszás-sorozata után. Az irányítótól centerig minden poszton elsőrangú játékos 24,2 pontot, 13,9 lepattanót és öt gólpasszt jegyzett az alapszakaszban, öt éven át 20-10-5-re előtte csak Larry Bird volt képes.

Garnett hétfői sajtótájékoztatójára a Timberwolves csarnokába a csapattársai is eljöttek, és a csatársztár állandóan őket méltatta. "Ezek nélkül a tökfejek nélkül semmire se mentem volna, higgyétek el" - mondta. "Ez egy csapatjáték, és én mindig is úgy tekintettem." KG már évek óta MVP-szinten játszott, de a Farkasok számára csak most jött el az áttörés ideje. Franchise-rekordnak számító 58-24-es győzelem-vereség mutatóval nyerték meg a nyugati konferenciát, majd hét sikeretelen kíserlet után végre továbbjutottak a playoff első köréből, öt meccs alatt búcsúztatva a Denver Nuggets gárdáját.

"Ennél jobb dologról nem is mertem még álmodni sem" - így Garnett, aki 1 219 pontot gyűjtött a szavazáson, az NBA-városok újságíróinak lapjai közül 120-on első, kettőn második, egyen pedig harmadik helyre jelölték. Duncan (San Antonio Spurs) 716, Jermaine O'Neal (Indiana Pacers) 523 (közte 2 első hely), Peja Stojakovic (Sacramento Kings) 281 (1), Kobe Bryant (Los Angeles Lakers) 212, Shaquille O'Neal (Los Angeles Lakers) pedig 178 pontot kapott, a többiek nagyon lemaradtak. "Tökéletesen megérdemli. Várt már eleget" - nyilatkozta J. O'Neal, aki Garnetthez hasonlóan a középiskolából jött az NBA-be.

Az akkoriban "A Kölyök" becenévvel illetett langaléta csatár (211 centijéhez csak 109 kiló) ötödik választottként került a Minnesotához 1995-ben, a chicagói Farragut Academy végzőseként. Ő volt az első tini a ligában, aztán jött Bryant a következő évben, majd mára tucatnyian próbálkoznak évente. Garnett másodévesként All-Star lett. "Amikor találkoztunk, az első szava az volt, a liga legjobbja akar lenni" - mondta a Timberwolves edzője, Flip Saunders, aki Kevin McHale igazgatóval együtt mindent megtett az ifjú játékos pályára állításáért. Garnett nem is mulasztotta el megköszönni nekik a segítséget: "Megmondtam, hogy bármennyi munkát hajlandó vagyok elvégezni, hogy elérjem a célt. Nem telt el nap, hogy ne tettem volna fel száz kérdést, és ők százszor válaszoltak. Éjjel-nappal mellettem voltak." McHale úgy nyilatkozott: "KG arra emlékeztet engem, hogyan kellene játszani a kosárlabdát: szenvedéllyel, keményen dolgozva és fegyelmezetten."

Garnett öt mutatóban vezeti az NBA statisztikáit (összes pont, mezőnykísérlet, mezőnygól, összes lepattanó, meccsenkénti lepattanó), továbbá az úgynevezett hatékonysági rangsorban is stabilan első, és számos más mérőszám is a legjobbak közé helyezi. A legfontosabb azonban nem ez: aki már látta játszani, nem felejti el, hogy hiába van a pályán például Sam Cassell, KG hozza fel a labdát, valódi játékmesterként indítja a támadást, majd nyomul középre, elzár, helyezkedik, részt vesz az akcióban - amit legtöbbször ő is fejez be. És azonnal fordul, indul a saját palánkhoz védekezni (mint egy atlétáé, olyan harmonikus a mozgása futás közben): 39,4 percet játszik meccsenként, amivel 11. a ligában. Valószínűleg nála komplexebb tudású és szerepű játékos nincs a mai mezőnyben.

A Timberwolves következő mérkőzése kedden esedékes: a Sacramento Kings lesz a vendégük az egyik nyugati elődöntő első mérkőzésén, és az NBA elnöke, David Stern hivatalosan a meccs előtt adja át Garnettnek a Maurice Podoloff-trófeát. Minneapolisi játékos még soha nem nyert ligaszintű MVP-címet, az egyetlen díjazott helyi nagyság a Twins baseballcsapatának sztárja, Rod Carew volt 1977-ben, de ő is csak főcsoportdíjat kapott.