Vágólapra másolva!
Kedd éjjel 19 játékost kiválasztott a liga felhozatalából az új NBA-franchise, de nem szabad megszokni, hogy ezek a Charlotte Bobcats játékosai. Két okból: 1., kilenc közülük szabadügynök, azaz kompenzáció nélkül távozhat, 2. a fennmaradó tíz is olcsó, nem túl jó játékos, akik közül egyről már tudott, hogy továbbadják. 

A Bobcats nevezetű új NBA-formáció másfél csapatra való fiatal, névtelen játékost szedett össze a leendő riválisoktól. Nem veszélyezteti ezzel az ellenfeleket, de nem is lett kész a charlotte-i narancs-kék együttes. A legígéretesebb játékosok között olyanok vannak, mint Jason Kapono (ex-Cleveland), Gerald Wallace (Sacramento), Tamar Slay (New Jersey) és Jamal Sampson (Lakers), a 19-ek átlagéletkora 24,7 év, 2,4 szezonnyi NBA-tapasztalattal bírnak, négy pontot, 2,4 lepattanót és fél gólpasszt hoznak fejenként Charlotte-ba.

Minden NBA-csapat nyolc játékosát védhette meg a csatlakozási drafttól, de legalább egy, szerződéssel rendelkező játékosát szabadon kellett hagynia. Mindez tegnap éjjelig titokban kellett maradjon (azért a Suns és Clippers levajazott egy-egy megállapodást a Bobcatsszel). A kilenc szabadügynök bárhová szabadon távozhat, kivéve ahhoz a csapathoz, amelyik szabadon hagyta.

Az észak-karolinai nagyvárosban mintegy 500 drukker gyűlt össze ujjongani a városban újjáéledő férfikosárlabda első képviselőiért, de sajnos, szinte senkit sem ismertek a 19-ből. Marcus Fizer, a Chicagóból meglepetésre elengedett csatár (aki, igaz, sokat volt sérült az elmúlt szezonban) váltotta ki a legnagyobb ovációt, csakhogy ő, a hívek nagy sajnálatára, szabadügynök. Bernie Bickerstaff, a Hiúzok igazgató-vezetőedzője a választásait így indokolta: "Olyan játékosokat akarunk, akiknek lehetőségre van szükségük, hogy bebizonyíthassák, jók a pályán. A játékosok minig több játékidőt követelnek, meg hogy tudják, mi a szerepük. Hát, itt mind a kettőt megkaphatják."

Már amelyik. Bickerstaff két üzletet hozott tető alá a draft előtt: Predrag Drobnjak a LAC-ból, Jahidi White a Phoenixből érkezett különmegállapodás alapján a Bobcatshez, és küszöbön áll a harmadik. A Utah Jazz csatára, Sasha Pavlovic az ESPN híre szerint a Cavaliershez kerül egy jövőbeni elsőkörös draftjogért (amivel a Toronto Raptors tartozik még a clevelandieknek). A Cavs már régóta figyeli Pavlovicot, és miután Bickerstaff "lenyúlta" tőlük a kiscsatár Kaponót, elkezdtek a megszerzésén gondolkodni, különösen, hogy az egyik segédedzőjük áprilisig Salt Lake Cityben együtt dolgozott a 21 éves szerb-montenegróival.

Jahidi White ügyében a legnagyobb kérdés az, hogyan tudta a Bobcats benyelni a center majdnem hatmilliós fizetését, ami csaknem a 60%-a az összes pénznek, amiben ez a tíz játékos kerül(ne)? Kaptak hárommilliót a Phoenixtől meg egy jövőbeli elsőkörös draftjogot így. (Azzal a draftjoggal amúgy a Cleveland lóg a Sunsnak, de az arizonaiak nem tudják megkapni, amíg a Cavs be nem jut egyszer a playoffba.) A Bobcats valószínűleg továbbadja White-ot, vagy egyszerűen elengedi, és akkor majdnem 40 milliója lesz játékosokat szerzdőtetni a szabadügynök-piacról. A Phoenix körülbelül 14,1 millió dollár helyet csinált a fizetési limitje alatt White eladásával.

A Hiúzoknál egy nagy hiány van: az irányító. Sorok írója le merte volna fogadni, hogy Gary Payton odaszerződik, de milyen szerencse, hogy nem tette. Bickerstaff a szabadügynökök között keres majd megfelelőt. "Olyan veterán irányítót keresünk, aki mentora lehet a fiatal srácoknak, de nem feledi, hogy ez a fiatalok játéka. A veterán szerepe nálunk a játékvezetőkkel való párbeszéd és az öltözőben a profi példamutatás lesz."

A Bobcats legnagyobb sztárja azonban már csütörtökön megérkezik: akár Emeka Okafor, akár a középiskolás zseni Dwight Howard lesz, az lesz. Az Orlando viszi az egyiket, a másik pedig úgy kerül Charlotte-ba, hogy elcserélte a négyes draftjogot a Clippersszel.