Vágólapra másolva!
Az eddig érvényben lévő doppingszabályzatához képest szigorúbb, viszont az egyetemes sporthoz viszonyítva még mindig nevetségesen enyhe büntetési tételeket léptetett életbe az észak-amerikai profi baseball-liga (MLB) a szteroidokat használók ellen.

Az új regula alapján az első pozitív teszt 10 napos, a második 30 napos, a harmadik 60, a negyedik pedig egy teljes idényre szóló eltiltást ér. Eddig az első lebukásnál csak figyelmeztették a renitenst, a második pozitív doppingvizsgálat 15 napos eltiltást jelentett, és csak az ötödik esetben járt egy szezonra érvényes száműzetés.

Az is csak most került be a doppingszabályzatba, hogy minden baseballosnak évadonként legalább egyszer át kell esnie ellenőrzésen, s lesznek előre nem bejelentett tesztek is.

A Nemzetközi Doppingügynökség (WADA) szabályzata szerint doppingolásért kétéves büntetés jár, a visszaesőket örökös eltiltás fenyegeti.

A tengerentúli profi ligák az utóbbi években kezdtek el látványosan harcolni a tiltott szerek ellen. A baseball legendás alakjai - mint például Barry Bonds vagy Jason Giambi - ellen nyomozás folyik doppingolás vádja miatt. Az ügyben még George W. Bush amerikai elnök is felszólalt az eltiltások szigorítását hangsúlyozva.